Családtörténeti kutatás a levéltárban
♦
Kisvajkai és kőröshegyi Vajkay Ákos nyugalmazott levéltáros „nézegette, silabizálta a latin nyelvű adományozó leveleket … egy szempillantás és látta, hogy sarjadznak szét a különböző nemzetségek… élvezte a hivatását minden érzékével… itt élt, a múltban. És amint mások is jövendőmondóhoz járulnak, úgy zarándokoltak őhozzá sokáig, messze megyékből előkelő urak, kik múltjukat óhajtották megismerni… Úgy merült bele egy donatio regiába, mint valami izgalmas sakk rejtvénybe és kereste a nagyszülőket, szépszülőket, azután a legérdekesebbet, az Őst, a vagyonszerzőt, primus aquirens-t, ki leleményeivel egész nemzedékek szerencséjét alapította meg, vitézi tetteivel dicsőséget sugárzott minden ivadékára.” (részlet Kosztolányi Dezső Pacsirta c. művéből)
Az irat és az emberi sorsok között döntő fontosságú kapcsolat rajzolódik ki. A múlt elbeszélője, a régi ősök felkutatója, a megyei levéltáros romantikus képe sok magyar regényben szerepel, gyakran nem csak mulatozó vidéki kompániák epizódszereplőjeként.
♦
Sokszor a nem szakmabeli közönség úgy tekint a levéltárra, mint ahol az iratok az egyedi sorsok iránt érdeklődők kívánalmainak megfelelően vannak egymás mellett elhelyezve. Számos kutató hajlamos saját korának nyilvántartásait a múltra vetíteni: 17–18. századi ősöket kezdenek el név alapján keresni, vagy meglepődnek azon, amikor a levéltáros hosszú előkészítő munka után irategyütteseket ajánl kutatásra, és nem másolatban küldi meg a dossziéba összeválogatott kutatási eredményeket.
Türelemmel és szolgálatkészséggel iparkodunk az érdeklődők óhajának eleget tenni, ahogyan erről egy humoros hangvételű írásunkban korábban már beszámoltunk. A levéltárosoknak nincsen egyszerű dolguk, hiszen korábbi évszázadokban kialakított rendszerben kell magukat kiismerniük. A kutatók a legtöbb esetben kitartó munkával juthatnak el az ősökre vonatkozó dokumentumokhoz a rendelkezésre álló segédletek alapján. A családtörténeti kutatás megkezdése előtt érdemes gondosan áttanulmányozni a levéltár honlapjának Családtörténet menüpontját, ahol többek között Berkes József „Tájékoztató családtörténeti kutatásokhoz” című munkája nyújt értékes segítséget. Itt nemcsak a családtörténeti és a levéltári kutatás módjáról, hanem a forrásokról és a szakirodalomról is részletesen tájékozódhat. Emellett érdemes elolvasnia bejegyzésünket a kutatás előtti tudnivalókról is.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának (MNL OL) munkatársai készséggel adnak tájékoztatást Önnek a levéltárban őrzött családtörténeti vonatkozású iratanyag lelőhelyéről, jellegéről, vagy a kutatás módjáról. Ha a honlapon található információkon kívül további segítségre van szüksége, kutatási témájára vonatkozó konkrét kérdését az info@mnl.gov.hu címen teheti fel, vagy jelentkezhet levéltári konzultációra is.
Online elérhető adatbázisok a családfakészítéshez
Az MNL OL családtörténeti kutatáshoz felhasználható, névjegyzékeket is tartalmazó iratai közül több összeírás anyaga elérhető az interneten. A 16–20. századi nemesítések, rangemelések és birtokadományozások adatait tartalmazó Királyi könyvek adatállománya, valamint az ahhoz kapcsolódó képek is tanulmányozhatóak.
A hungaricana.hu oldalon találhatunk még számos kutatható anyagot, érdemes ott is körbenéznie az érdeklődőnek. Emellett ajánljuk böngészésre az ADT+ internetes adatbázist, ahol több mint 11 millió oldal folyóirat, újság, szakkönyv anyagában lehet keresni. Az adatbázis fizetős, de levéltárunkban és a legtöbb könyvtárban ingyenes.
További segítséget, tippet és tanácsot találhat a Magyar Családkutató Egyesület (MACSE) honlapján is.
Felekezeti anyakönyvek – Az anyakönyvezés története és kutatásuk jelenlegi gyakorlata
Az anyakönyvezés története
A családtörténet kutatásának elengedhetetlen forrása az anyakönyv. A történeti Magyarország területén az 1515-ben megtartott veszprémi egyházmegyei zsinathoz köthető az anyakönyvezés kezdete. A zsinati határozat utasította a plébánosokat a keresztelések kronológiai sorrendben történő feljegyzésére a lelki rokonság, illetve az életkor nyilvántartásának céljából. A rendelkezés alapja az a kánonjogi előírás volt, miszerint a lelki rokonság ugyanolyan házassági akadálynak számított, mint a vér szerinti rokonság.
Ekkor még csak szórványos anyakönyvezés volt tapasztalható Európa szerte. A rendszeres és egyetemes anyakönyvezést 1563-ban rendelte el IV. Pius pápa a trienti zsinaton, de csak a kereszteltek (liber/matricula baptisatorum) és a házasultak anyakönyvét (liber/matricula copulatorum) tette kötelezővé. A halotti (liber/matricula defunctorum) és bérmálási anyakönyvek (liber/matricula confirmatorum) vezetését az V. Pál pápa által 1614-ben kibocsátott Rituálé Romanum rendelte el.
A határozatok magyarországi elterjedését nagyban gátolta a török hódítás. Hazánkban az 1611. évi nagyszombati zsinat intézkedett az anyakönyvek vezetéséről. Szórványos anyakönyvezés előfordult ezelőtt is; találhatunk feljegyzéseket például Kassán 1587-től, vagy Pozsonyban 1601-től. 1625-ben Pázmány Péter esztergomi érsek az egész országban kötelezővé tette a Rituale Romanumot. Az 1630-as évektől kezdve rendszeresített egyházlátogatások (visitationes canonicae) alkalmával ellenőrizték az anyakönyvek helyes vezetését. A folyamatos, általános érvényű és kiterjedésű anyakönyvezés azonban csak a törökök kiűzése után kezdődhetett el.
A protestáns egyházakat nagyban korlátozta az 1735. évi második Carolina Resolutio, ami elrendelte és megengedte a római katolikus egyháznak a protestáns egyházi anyakönyvek ellenőrzési jogát, kivéve az úgynevezett artikuláris helyeken (ahol protestánsok szabadon tarthattak istentiszteleteket és szabadon gyakorolhatták vallásukat). II. József igyekezett enyhíteni a Carolina Resolutio szigorát: megadta a protestáns egyházaknak az anyakönyvvezetés teljes körű jogát.
1822. június 28-án az egyházi hatóságok elrendelték a betűrendes névmutatók elkészítését, amelyek megkönnyítették a visszakeresést az anyakönyvekben. Az 1827. évi 23. törvénycikk. biztonsági okokból kötelezővé tette az anyakönyvek két példányban történő vezetését is. Ezentúl az eredeti példányokat a plébániákon vagy a lelkészi hivatalokban zár alatt őrizték, a másodpéldányokat pedig a lelkészeknek leadták az illetékes vármegyei levéltáraknak.
Az izraelita vallású lakosság anyakönyvezése általánosan kötelező érvénnyel és hatállyal csak a Bach-korszakban valósult meg. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne léteznének korábbi zsidó anyakönyvek, elsősorban falvakból.
Ahogy a 17. század másik felétől az egyházi anyakönyvezés bevett gyakorlattá vált az országban, az anyakönyvek is egyre jobban az állam érdeklődési körébe kerültek. Az emberek mindennapi dolgaiban (házasság, pereskedések, örökségek és végrendeletek, gyámügyek, ingatlanszerzés stb.) nélkülözhetetlenné váltak. Ahogy nőtt az anyakönyvek mint közhitelű iratok elfogadottsága az állami intézményeknél, úgy fokozta az állam azok szabályozását törvényekkel és rendeletekkel, immár saját céljainak megfelelően. Végezetül az 1894. évi XXXIII törvénycikk rendelte el az állami anyakönyvezést, ami 1895. október 1-én kezdődött el.
Az anyakönyvi kutatás gyakorlata
Az MNL OL az 1895. október 1-e előtti felekezeti anyakönyvek első példányának mikrofilmmásolatait őrzi. Az anyakönyvi adatbázisban ellenőrizhető, hogy milyen település anyakönyvei találhatóak meg a gyűjteményben (felekezeti és évkör szerinti lebontásban). A gyűjtemény jelentős részét 2013 és 2016 között digitalizálták. Állományvédelmi szempontból mikrofilmeket nem adunk ki, az anyakönyvek csak digitálisan kutathatóak az óbudai kutatóteremben, a megyei tagintézményekben, illetve az MNL partnerintézményeiben (mint például a Budapest Főváros Levéltára).
Az MNL megyei tagintézményeiben található, 1828–1895 közötti felekezeti anyakönyvek másodpéldányainak kutathatóságáról a megyei levéltárak honlapján találhatnak információkat.
Az elmúlt hónapok munkájának eredményeképpen egyszerűbb a keresés az A1–A1000-es tekercsek esetében. Miután kiválasztottuk a kutatni kívánt anyakönyvhöz tartozó rekordot, a képnézegetőre kattintva a keresett kötet kezdő képkockája jelenik meg. (Korábban, mivel a gyűjtemény digitális képei a mikrofilmtekercsek szkennelési sorrendjében lettek betöltve az adatbázisba, a képnézegető nem a kötet kezdetére, hanem a mikrofilmtekercs első képkockájára ugrott.) Törekszünk az új funkciót minél hamarabb bevezetni a többi tekercsnél is. Reméljük, ezzel az újítással megkönnyítjük a keresést kutatóink számára a digitális képfájlok között.
Ha a keresett települést nem találjuk az anyakönyvi adatbázisban, előfordulhat, hogy az adott település keresztelési és halotti anyakönyveinek, illetve a házasságkötéseknek az „adminisztrálása” egy másik, szomszédos településen történt. Kálniczky László kétkötetes anyakönyvi katalógusa (I. kötet, II. kötet) rendkívül hasznos útmutató, ha nem tudjuk pontosan, hogy az adott filia mely település anyakönyvei között található. Ugyanakkor az adatbázis összetett keresője a nemrégiben történt fejlesztéseknek köszönhetően szintén lehetővé teszi a filiákra történő keresést.
Ha ennek ellenére sem találjuk a keresett anyakönyvi kötetet, a hiányosságnak más oka is lehet. Mivel az anyakönyvek legnagyobb részét 1960–1969 között mikrofilmezték, ezért a korábban – főleg a második világháború alatt – megsemmisült kötetek felvételezése értelemszerűen nem történhetett meg. Az interneten megtalálható a megsemmisült magyar egyházi anyakönyvek listája.
Állami anyakönyvek
Az 1980. december 31-ig vezetett állami anyakönyvek MNL megyei levéltárai által őrzött másodpéldányaiban lévő adatok az anyakönyvi eljárásról rendelkező 2010. évi I. törvény 93/A. § értelmében a következőképpen kutathatók:
- az érintett halálozási évét követő harminc év után,
- ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születésétől számított száz év, vagy – ha az későbbi – a bejegyzés keletkezésétől számított hetvenöt év után,
- ha sem a születés, sem a halálozás időpontja nem ismert, a bejegyzés keletkezésétől számított hetvenöt év után.
A felsoroltakon felüli további korlátozásokról az MNL 2019. január 15-én életbe lépett Kutatási Szabályzatában és az MNL megyei levéltáraiban őrzött anyakönyvekből történő ügyfélszolgálati tájékoztatásról szóló, 1/2019-es számú főigazgatói utasításban találnak releváns információt a tisztelt érdeklődők.
Ajánlott irodalom:
Genealógia 1. Szerk.: Kollega Tarsoly István – Kovács Eleonóra – Pandula Attila – Vitek Gábor. A Történelem Segédtudományai I. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2012.
Genealógia 2. Szerk.: Kollega Tarsoly István – Kovács Eleonóra – Pandula Attila – Vitek Gábor. A Történelem Segédtudományai I. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2013.
Genealógia 3. Szerk.: Kollega Tarsoly István – Kovács Eleonóra – Vitek Gábor. A Történelem Segédtudományai I. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2015.
Kis füzetben nagy segítség a családkutatáshoz 1. Szerk.: Ari Ilona – B. Sipos Gabriella. Családkutatók Klubja, Aba-Novák Kulturális Központ, Szolnok, 2012.
Kis füzetben nagy segítség a családkutatáshoz 2. Szerk.: Ari Ilona – B. Sipos Gabriella – Kollega Tarsoly István. Családkutatók Klubja, Aba-Novák Kulturális Központ, Szolnok, 2014.
Kis füzetben nagy segítség a családkutatáshoz 3. Szerk.: Ari Ilona – B. Sipos Gabriella – Kollega Tarsoly István. Családkutatók Klubja, Aba-Novák Kulturális Központ, Szolnok, 2017.
A blogbejegyzést írta: Berényiné Kovács Gyöngyi és Kohút Sára
Aktakaland 