Skip to content

Középkori családkutatás

Középkori családkutatás

A történelmi segédtudományok közül a genealógia az egyik legismertebb és legnépszerűbb, nagy kihívások elé állítva mind a tudományos, mind az amatőr kutatókat. Bejegyzésünkben azoknak szeretnénk támpontokat adni kutatásaikhoz, akik időben egészen a középkorig jutottak családjuk eredetének, leszármazásának, esetleg történetének rekonstruálásával.

Karolyi_csaladfa_cimerek_16

Barkóczy-Károlyi kettős ősfa részlet (MNL OL P 1512 – 13. b – No 4.). Fotó: Czikkelnyé Nagy Erika.

A családkutatás hosszantartó és nagy türelmet, odafigyelést igénylő tevékenység, mely során az anyakönyvek segítségével jó esetben akár a 17. századig vissza lehet vezetni az ősök vonalát. A birtokos nemességhez tartozó felmenők utódai még korábbi időszakokra is visszatekinthetnek, hiszen ennek a rétegnek a története jól dokumentált. A legszerencsésebbek az előkelő ősökkel rendelkezők, akik a középkorban is nyomon tudják követni családjuk történetét.

Ezekből a korokból származó forrásoknál azonban nem árt, ha résen vagyunk – gyakran ugyanis „rásegítettek” a családok az előkelő ősök felmutatására. Ha azonban figyelmesek vagyunk, ezeket a buktatókat elkerülhetjük. Megmutatjuk, mire érdemes különös figyelmet fordítani a kutatás során.

 

Nincs új a nap alatt – a mítoszteremtés hagyománya

A minél jelentősebb és előkelőbb ősökkel való dicsekvés régi vágya az embereknek, melyre a középkori krónikairodalomban is bőven találunk példát. A megőrzött hagyományok valósak is lehetnek, azonban ezek ellenőrzésére nincs már lehetőségünk. Mályusz Elemér szerint „a történetíró ábrándot és valóságot vegyített össze, s a két elem közül nem az utóbbi volt a fontosabb”. Elsősorban nem az emlékek megörökítése volt tehát a szerepük, hanem a család nagyságának hangsúlyozása. Ez a hozzáállás a későbbiekben is közkedvelt volt, így ezen szokás ismerete óvatosságra kell intse a családkutatókat.

Érdekesség

A 18. században vezető szerepet betöltött arisztokrata famíliák legalább a honfoglalásig, de gyakran Attiláig, a bibliai ősökig, esetenként még Ádámig is visszavezették eredetüket.

Számos nagy múltú család adott megbízást családfájuk elkészítésére. Nevezetes Esterházy Miklós gróf (1582–1645) megbízására készült díszes családfa, mely több példányban is fennmaradt a család levéltárában.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Családnevek

A családtörténeti kutatás kiindulópontjául leginkább az anyakönyvi adatok szolgálnak. Az ismert családnevek beazonosításával, a genealógiai kapcsolatok felállításával rajzolódik ki a leszármazás ábrája (családnevekkel kapcsolatos szakirodalmi összesítő itt található).

Figyelnünk kell azonban kutatásunk során arra, hogy a családneveket nem mindig használták úgy, mint napjainkban. Középkori genealógiai kutatások esetében e nevek szerepe a legkisebb, hiszen a kételemű családnevek ritkán öröklődtek. Ennél sokkal fontosabb a közös birtok vagy a címerhasználat azonossága.

Állandósult családnevekkel csak a korszak végétől találkozhatunk. Legyen szó birtok- vagy családnévről, a legritkább esetben válik ekkoriban még egy-egy család megkülönböztető jegyévé, valódi megnevezésévé. A vezetéknevek zöme a 16. században már öröklődött, addig azonban igen sok megoldás volt használatos (keresztnév és cím, apja nevével, saját méltósággal, apja/nagyapja méltóságnevével, ragadványnévvel stb.).

Találunk arra is példát, hogy valaki három évtized alatt három különböző néven bukkan fel az ország három különböző helyén, mint például Horváti Miklós, aki Lublói és Hatvani Miklós néven is feltűnik XV. századi történelmünkben.

Középkorban élt személyt tehát csakis akkor tekinthetünk beazonosítottnak, ha a család genealógiájába hiánytalanul illeszkedik, és a családot birtoka alapján lokalizálni tudjuk. Fontos szerepet kaphatnak még az apa-fiú adatok, a jellegzetes személynévadás, a birtokközösség, valamint a címerhasználat is.

 

Településhálózat

Felmerülhet a kutatóban a kérdés, hogyan kapcsolódik a településhálózat vizsgálata a középkori genealógiához. A válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő. Míg a nemesi társadalom genealógiai folytonossága bizonyos családok esetében a középkortól egészen napjainkig bizonyítható, a városi, mezővárosi és falusi lakosság többségénél erről nem beszélhetünk. Az országot e szerint három részre lehet osztani, amit a családkutatásnál figyelembe kell venni:

– Az északi és keleti országrészre (mai Szlovákia és Erdély területe), ahol a középkori településhálózat megmaradt, így a lakosság kontinuitása feltételezhető. Emellett ezeken a helyeken szerencsére a középkori forrásanyag jó része is megmaradt.

– A Dunántúl, és az Alföld peremvidékére, ahol a középkori településhálózat nagy része elpusztult a török korban, de az egykori településnevek később újra használatba kerültek.

– A Temesköz, Bácska, Zaránd és Arad megyékre, valamint a Drávántúl vidékére, ahol a középkori településhálózat teljesen megsemmisült, és az újkori betelepítések következtében gyakorlatilag kizárt az etnikai kontinuitás.

 

Források a középkori iratok kutatásához

Eredeti iratok

Óváry_Lipót

Óváry Lipót (1833-1919)

Sajnálatos módon a Magyar Királyság középkori központi szerveinek Budán őrzött iratanyagának jelentős része a török korban megsemmisült. A megmaradt dokumentumokat a Magyar Nemzeti Levéltár jogelődjének 1874-es megalapításakor külön gyűjteménybe szervezték. Ez az úgynevezett Diplomatikai Levéltár (DL), mintegy 160 000, többségében jogi tartalmú oklevélszöveggel, valamint a Diplomatikai Fényképgyűjtemény (DF), mely közel 94 000 kinagyított mikrofilm felvételt és fényképet tartalmaz. A DL/DF adatbázisa mind a mai napig bővül és online kutatható, a családtörténeti kutatás felbecsülhetetlen értékű forrása. Jelenleg közel 300 000 középkori dokumentumszöveget lehet így tanulmányozni. Ezen iratok egy részéhez regesztákat készítettek, melyek az oklevelek tartalmának rövid összefoglalása.

Óváry Lipót kezdte el az oklevelek rövid kivonatolásának megszervezését, mely az Óváry-regeszta néven vált ismertté. A munka később folytatódott, azonban a regeszták tartalma nem egységes, ugyanis az évek során különböző terjedelemben és színvonalon készültek. Eleinte nem volt formanyomtatvány a kitöltendő adatokra vonatkozóan, így találhatunk nagyon szűkszavú, vagy éppen a regeszta készítőjének érdeklődését tükröző kivonatot.

Online kutatási lehetőségek

Mivel a középkori Magyarország teljes levéltári anyaga böngészhető az interneten, szerencsés helyzetben vannak a középkori dokumentumokkal foglalkozók, hiszen ezeket az iratokat akár otthon a fotelből is lehet tanulmányozni. Ám amennyire kényelmes így kutatni, annál több fejtörést és kihívást jelenthetnek a paleográfiai és a nyelvi nehézségek, ezek túlnyomórészt ugyanis latin, részben német nyelvű források.

 A nyelvi nehézségek leküzdéséhez az alábbi könyveket ajánljuk:

Dóka Klára: Latin forrásszöveg olvasási és fordítási gyakorlatok I. (Levéltári módszertani füzetek 7. Budapest, 1988)

Dóka Klára: Latin forrásszöveg olvasási és fordítási gyakorlatok II. (Levéltári módszertani füzetek 7. Budapest, 1988)

A DL/DF adatbázis mellett ne feledkezzünk meg A középkori Magyarország digitális könyvtáráról sem!

További értékes forrása a középkori genealógiának a 2001-ben megjelent CD-ROM, mely 750 táblán mutatja be a 13–16. századi legfontosabb nemes családokat. Engel Pál: Magyar középkori adattár. (Magyarország világi archontológiája 1301–1457.); Középkori magyar genealógia. CD-ROM. Budapest, 2001.

 

Tanulságok és tanácsok

A középkori családkutatásban a szorgalom és kitartás mellett nagy szerepet kap a logikus gondolkodás és kombinatív készség, ez utóbbi azonban nem összekeverendő a múlt kiszínezésével, néhány kitalált ős betoldásával.

Mire kell tehát különösen figyelnünk?

  • A középkori névazonosság nem egyenlő a jelenkori névazonossággal.
  • Figyelembe kell venni a földrajzi régiók, tájegységek sajátosságait is (település- és népességtörténeti folytonosság vagy annak hiánya).
  • A családkutatás során is fontos szempont az eredeti, levéltári források használata.
  • Végül, de nem utolsósorban: mindjárt a kutatás elején érdemes azzal a ténnyel szembenézni, hogy a mai lakosság döntő része jobbágy vagy polgár ősöktől származik, így viszonylag kevés az esély arra, hogy egészen a korai időkig tudjuk visszavezetni a család vonalát úgy, mint a nemesi családok. De ez ne szegje kedvünket – mindig vannak kivételek és meglepetések! 🙂

A történelem segédtudományai I. című könyv (Szerk.: Kollega Tarsoly István–Kovács Eleonóra–Pandula Attila–Vitek Gábor. Budapest, 2012.) Középkori források a genealógiai kutatásban című fejezete alapján a bejegyzést írta: Szakács Annamária

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: