Tovább a tartalomra

Csodálatos Székelyföld – emlékezés a nyári levéltáros kirándulásra (II. rész)

A Magyar Nemzeti Levéltár Székelyföldre szervezett nyári kirándulása felejthetetlen élményeket nyújtott a résztvevők számára. A programban szerepelt a Nyerges-tetői megemlékezésen való részvétel, az úzvölgyi katonatemető megtekintése, látogatás a csobotfalvi egyházi gyűjtőlevéltárban és a Márton Áron Múzeumban, valamint egy túra a Vargyas-szorosban. Meseszép tájakon jártunk, felemelő érzést nyújtó emlékhelyeket láttunk, továbbá élő hitet és hagyományt.

 ♦

„Csíkország” kultúrkincsei, keresztény hit és hagyományőrzés (csíksomlyói kegyhely, egyházi gyűjtőlevéltár, Márton Áron Múzeum, csinódi Mária-kápolna)

A Csíki-medencében járva kihagyhatatlan látnivaló a csíksomlyói Mária-kegytemplom, ami a magyarság legkeletibb búcsújáróhelyéből a rendszerváltást követően a magyarság legnagyobb zarándokhelyévé vált. Csíksomlyó ferences kolostora révén több évszázados katolikus vallási központ, ma már nem önálló település, mivel 1959-ben Csíkszeredához csatolták. A kolostorépület 18. századi, a középkori templom helyén álló barokk kegytemplom a 19. század elején épült.

A Székelyföld egyik jelképévé vált kéttornyú templom legféltettebb, legszebb és legértékesebb kincse a központi oltár Madonna-szobra, mely két métert is meghaladó magasságával (227 cm) a kiemelkedő nagyságú kegyszobrok közé tartozik. A hársfából készült, aranyozott, festett faszobrot a 16. századi székelyföldi szobrászat remekeként tartják számon. Számos csodás hiedelem, történet és legenda fűződik hozzá. Állítólag több ízben jelezte a közelgő veszedelmet, arca ilyenkor elborult, szemei könnybe lábadtak. Ottjártunkkor folyamatosan érkeztek hozzá a látogatók, s beállva a sorba, mi is közelről megcsodálhattuk. A székely katolikus hitélet szent tárgyává vált szobor napba öltözött asszonyként ábrázolja Máriát, aki körül sugárkoszorú ragyog, lába alatt a Hold, feje körül tizenkét csillagból álló glória látható. Fején királynői korona, jobb kezében jogar, a balban pedig a szintén koronás kisded Jézus. Mária központi alakja mellett Szent István és Szent László királyok szobrai állnak, a falon pedig a hálaadó és köszönetnyilvánító táblácskák sorakoznak, amelyek az emberek csodás gyógyulásáról, boldogulásáról tanúskodnak.

A pünkösdi csíksomlyói búcsúra évente több mint kétszázezer magyar sereglik össze a Kárpát-medencéből, sőt szerte a nagyvilágból. A kegytemplom és a körülötte lévő térség a rendszerváltás után már túl szűknek bizonyult, ezért a szabadtéri miséhez 1993-ban oltáremelvényt építettek a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, hogy oda irányítsák a „keresztaljákat”, azaz a kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településük nevét jelző felirat mögött felsorakozó zarándokokat és a többi résztvevőt.

Különösen nagy élmény volt a levéltári kiránduláson résztvevők számára az egyházi gyűjtőlevéltár megtekintése Csobotfalván, a Csíksomlyótól alig fél kilométerre található, s 1941-ben Csíksomlyóhoz (majd azzal együtt 1959-ben Csíkszeredához) csatolt településen. Bernád Csala Rita, a Gyulafehárvári Római Katolikus Érsekség Főegyházmegyei Levéltárának főlevéltárosa fogadott bennünket, aki bemutatta az egyházi gyűjtőlevéltár létrejöttét, valamint a levéltár és a könyvtár legszebb, legértékesebb kincseit. Mint megtudtuk, 2003-ban indított értékmentő programot Erdélyben a katolikus érsekség Jakubinyi György érsek körlevelével, abból a célból, hogy az egyházközségeknél lévő iratanyagot összegyűjtsék. A begyűjtött iratokat a főesperesi központokba szállították, s ott rendezték. Eddig kilenc gyűjtőlevéltárat hoztak létre, az elsőt még 2003-ban Gyulafehérváron, a legutóbbit, mely sorrendben a kilencedik, 2016-ban Csíkszeredán, a csobotfalvi Szent Péter és Pál templom plébániájának felújított épületében. Ez a plébánia az elmúlt századokban főesperesi székhelyként működött, jelenlegi épületét főesperesi központnak tervezték 1913-ban. Nem véletlen tehát, hogy ide gyűjtötték most be a felcsíki és az alcsíki plébániák iratanyagát, a főesperesség iratanyaga mellé.  A 85 iratfolyóméter terjedelmű anyag már rendezett állapotban van és kutatható.

A levéltár mellett kutatóterem, gyűjtőkönyvtár működik, sőt 2018-ban főegyházmegyei illetőségű restaurátor műhely is létesült, amelynek kialakításához a Magyar Nemzeti Levéltár szakmai segítséget nyújtott. Látogatásunk alkalmával izgalmas régi egyházi iratok mellett láthattunk XVII/XVIII. század fordulójáról fennmaradt csíkkozmási anyakönyveket (1697–1709), és sok szép régi könyvet, többek közt egy 1569-ben, Antwerpenben nyomtatott Bibliát, továbbá Szent Ágoston 1702-ben Kölnben kiadott Elmélkedéseit (Mediationes), valamint egy szenzációs ősnyomtatványt, amire a csíkszentgyörgyi plébánia könyvei között bukkantak a gyűjtés során. A különlegesen ritka darab egy Ószövetségi kötet, amelyet 1497-ben nyomtattak egy ismert nürnbergi nyomdában. A felső kötéstábla belső oldalán található tulajdonosbejegyzés szerint a könyvet 1721-ben köttette be a plébánia akkori vezetője, Ferenczy György pap. Halála után a könyv a plébánia könyvgyűjteményében maradt. Itt később bőrkötést kapott, ami elfedhette régiségét és ősnyomtatvány-jellegét, amire csak a közelmúltban derült fény. A kuriózumnak számító kötet 2018 novemberében került be a csobotfalvi gyűjteménybe.

Felcsíkban járva megálltunk Csíkszentdomokoson, hogy megnézzük a Márton Áron Múzeumot, amelyet a neves gyulafehérvári püspök szülőfaluja hozott létre 2010-ben az Erdély-szerte igen nagy tiszteletnek örvendő, hányattatott sorsú katolikus egyházfi emlékének őrzésére, halálának 30. évfordulóján. Lázár Csilla, muzeológus-történész, a múzeum alapító-igazgatója tartott számunkra igen tartalmas és érdekfeszítő vezetést. A termeket körbejárva részletes képet kaptunk a nagy püspök életútjáról, a gyermekkorától és az első tanulmányaitól kezdve. Végigkísérhetjük papi pályáján, s ezen belül a több mint negyven évig (1938-tól 1980-ig) tartó püspöki működésének fontosabb állomásain, ami közben adódik a kérdés: hogyan válhatott az egyszerű falusi gyerek, parasztfiú az erdélyi magyarság lelki és szellemi vezetőjévé?  A kiállítás az életutat a történeti háttérbe ágyazva mutatja be, így a termekben megelevenedik a XX. századi Erdély változó történelme is.

Szálláshelyünkön, a falusias hangulatú Csíkzsögödön, a vacsora utáni sétáink során lépten-nyomon az élő keresztény hit nyomaival találkoztunk: a háztetőn kereszt áll, az utcafronton pedig kerítésbe beépített, ritkábban a kerítés előtt álló, fából készült Krisztus-szobrok „őrködnek” a ház lakói felett. Érdekes volt látni, hogy ezeknek a „Jézusoknak” többnyire esernyőjük is van: a sok csapadék miatt a faszobrokat ernyőszerű kis tetőzettel védik az időjárás viszontagságaitól.

Úz-völgyi utunk alkalmával felkerestük Csinódon a gyarapodó magyarságért emelt, farönkökből épült Gyümölcsoltó Boldogasszony ökumenikus kápolnát, amely Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató és felesége kezdeményezésére, a környékbeli hívő lakosság összefogása révén épült meg. Nagy Balázst néhány éve, 2014-ben villámcsapás érte, ami súlyos emlékezetkiesést okozott nála (nem ismerte meg a balesetet követően se a feleségét, se a gyermekeit). Csodás felépülését követően hálából, és egyben a közösségi jövőépítés céljából kezdeményezte a kápolna állítását havasi tanyájának felső, erdő felőli végében.

Nagy Balázs nemcsak saját történetéről, hanem az Úz-völgy földrajzi és néprajzi érdekességeiről is mesélt nekünk. Megtudtuk tőle, hogy a Csíkszentmártontól 15 km-re fekvő Csinódon a fenyvesektől elhódított patakvölgyeket és dombhátakat Gyimesből ideköltözött csángók lakják, de nem is olyan rég óta. Ez a környék a XIX. század végétől népesült be a csángó kirajzás eredményeként. Csinód laza beépítésű település, egymástól többnyire 150–200 méterre épült házai a sebes folyású Úz és a belé siető patakok völgyeiben húzódnak meg. Csinód olyan, mint egy élő skanzen. Ide és a közeli településekre, Egerszékre és Lesődre csak 2001-ben jutott el a villanyáram, előtte petróleumlámpával világítottak, az asszonyok pedig patakban mostak. Vezetékes telefont nem szereltek be, és sokáig a mobiltelefonok is használhatatlanok voltak, mígnem 2017-ben Egerszéken egy jelerősítő tornyot építettek, s azóta már internetezni is lehet. Az itt élők naponta megélik a kétkezi munka szépségét és örömét. A civilizációtól távoli életmódnak persze vannak hátrányai és nehézségei. Nincs bevezetve a gáz és a vezetékes víz, nincs csatornázás, és télen, nagy havazások idején, amikor járhatatlanok az utak, az itt élők napokon át magukra vannak utalva, s akkor teljesen önellátó életet élnek. De felkészültek rá, s ezt is megoldják, ahogy őseiktől is látták: ha például télen a nagy hó miatt nem jutnak ivóvízhez, havat olvasztanak. (Az Úz-völgye vidékéről, a kápolnáról és a Nagy Balázsék által indított „Gyarapodó magyarság” mozgalomról bővebben lehet olvasni a honlapjukon.)

A székely hagyományőrzés jellegzetes, szembeötlő bizonyítéka a rengeteg székelykapu. Számos dúsan faragott kaput megnéztünk utunk során: a legrégebbi kapu, amit megcsodáltunk, az 1815-ös dátumot viselte. Vannak ennél régebbi építésűek is, s mint utunk során megtudtuk, a legtöbb régi székelykapu Csíkszentgyörgyön található, ahol körülbelül harminc olyan kapu van, amely az 1850-es évek előtt épült. Itt található a legrégebbi, eredeti helyén álló székelykapu is: 1775-ben faragták, 2011-ben újították fel. Láttuk útközben, hogy egyes falvakban majd minden második-harmadik portán áll székelykapu. A kis- és nagykapuból álló székelykapuk sokfélesége szemet gyönyörködtető, és bár vannak ismétlődő motívumok, a látvány szinte megunhatatlan. Az újabb kapukra vésett keltezésből látszik, hogy elég sok a pár éve felállított kapu, ezért úgy tűnik, hogy a kapuállítás hagyománya nincs veszélyben.

 

Csíkszeredai látnivalók, gasztronómiai élmények

Csíkszereda „Csíkország” fővárosa, az egykori Csík vármegye székhelye, ma is régióközpont, 1968-tól az akkor létrehozott Hargita megye székelye. A város annak idején Székelyudvarhellyel rivalizált ezért a rangért, miután Csík és Udvarhely területe is Hargita megye része lett – tudtuk meg a Csíki Székely Múzeumban, aminek az igényesen felújított Mikó-vár ad otthont Csíkszereda központjában. A múzeumban rendkívül érdekes és szakszerű tárlatvezetés mellett három különálló kiállítást tekintettünk meg.  Az első a Mikó-várnak, a régió legjelentősebb műemléképületének a történetét jelenítette meg a Bethlen Gábor-korabeli építéstől a XVIII. századi újjáépítésen át a későbbi korszakokig, egyszerre hiteles és látványcentrikus módon. Láthattunk korhű, fikciós dokumentumfilmeket, és bepillantást nyertünk a várban élők mindennapjaiba éppúgy, mint a vártörténet tudományos kutatásának rejtelmeibe.

A második kiállítás Csíkszereda és a helyi könyvnyomtatás történetét mutatta be. A várostörténeti kiállítás tablóin beszédes fotókon köszönt vissza a város közelmúltja, a romániai szocializmus évtizedei, a Magyar Autonóm Tartomány időszakától a Ceaușescu-korszakig. A harmadik kiállítás Székelyföld néprajzát tárta elénk, jellegzetes mesterségekkel, eszközökkel, terekkel. Megtekinthettük a havasi pásztorok szállásául szolgáló esztenaépület berendezését, a fával dolgozó csíki mesteremberek (ácsok, asztalosok, fafaragók) műhelyeit és eszközeit, valamint egy kocsiszínben a gazdálkodó székelyek földműveléshez és állattenyésztéshez kapcsolódó tárgyait. Egy otthonosan berendezett lakásbelsőben a nők hagyományos élettere és munkaeszközei tárultak elénk, a falusi háziipar, benne gyapjúfeldolgozás fázisai és a korabeli használati bútorok.

Csíkszereda főterét, a Szabadság teret, amit a helyiek Tapstérnek neveznek, egyik pillanatban még a múzeum kiállításán fekete-fehér fotókon nézegettük, nem sokkal később a téren sétáltunk. Közkeletű gúnynevét onnan kapta a tér, hogy egykor itt volt kénytelen tapsolni a lakosság Nicolae Ceaușescunak, a „Kárpátok géniuszának”. A kommunista korszakban kialakított nagy tér magán viseli a szocialista korszak építkezésének jellegzetes vonásait. A tér környékét és a tágabb belvárost sajnos eléggé elcsúfítják a Ceaușescu-érában épült szocreál épületek és panelházak, de helybeliek számára mára bizonyára ez is a megszokott városkép része lett. A főtéren éppen a Csíkszeredai Városnapok rendezvényébe csöppentünk, ami vidám hangulatot teremtett a népművészeti kézműves kirakodóvásárral, a Székely Ízek gasztronómiai fesztivál ínyencségeket kínáló sátraival, valamint egy könnyűzenei koncerttel, ami alatt a Tapstér megtelt fiatalokkal és „örökifjakkal”, akik ezúttal a fellépő tehetségeknek tapsoltak.

Csíkszeredán a sokak által ajánlott Három Székely éttermet sem hagyhattuk ki. Míg az ételre vártunk, odakint eleredt az addig csak szemerkélő eső, így védett helyen készültünk Nyerges-tető „meghódítására”. A mi asztaltársaságunk az étlapról a juhtúrós pityókalevest választotta első fogásként, ezt pedig gombatokány követte puliszkával. Desszertként szemeztünk még a kapros, ordás és diós mézes palacsintával is, ám végül jóllakottságunkra és az idő sürgetésére tekintettel az édességek tesztelését máskorra halasztottuk, hiszen várt bennünket a következő program.

A legendás „igazi” csíki sör minőségét ellenőrzendő, egyik este látogatást tettünk a Csíki Sör Manufaktúrában, ahol a „tiltott csíki sört” állítják elő. Cipóban sült csülök került az asztalunkra, és kétféle csíki sörből, szűrt, illetve vadmálna ízűből választhattunk. Ma, a sokféle kézműves sör korában már nem tűnik meredek ötletnek a sör és a vadmálna összeházasítása, de azért ki kíváncsisággal, ki fenntartással, ki elutasítással tekintett rá. Az „ízkeverés” azonban többek számára olyannyira jól sikerült, hogy a csekély alkohol tartalmú vadmálnasör pillanatok alatt elfogyott, így többen hoppon maradtak, illetve csak a látogatás végén, az ajándékboltban tudták pótolni a hiányt.

A helyi ételek ízét és élvezetét ki-ki igyekezett megosztani az otthoniakkal, ezért az utolsó napon vásároltunk hazavitelre hecserlit, azaz csipkebogyólekvárt, rókagombát, zakuszkát ezerféle ízesítéssel, különleges mézeket (fenyő, málna, stb.), csíkrákosi házi pityókás kenyeret, pálinkát, no meg sört és kézműves csokoládét.

Székelyföld visszavár

A kiránduláson számtalan felvétel készült, így nemcsak fejben őrződik meg a sok felejthetetlen emlék, hanem fényképeken is. Már a székelyföldi programok első egy-két napja alatt is hallottunk fogadkozásokat azoktól, akik először jártak Székelyföldön, hogy családdal, barátokkal is visszajönnek. De aki régebben járt erre, az is visszavágyik. Mert Székelyföld nem ereszt, sőt visszavár!

 

A blogbejegyzést írta: Szerényi Ildikó és Völgyesi Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: