Tovább a tartalomra

Csodálatos Székelyföld – emlékezés a nyári levéltáros kirándulásra (I. rész)

A Magyar Nemzeti Levéltár Székelyföldre szervezett nyári kirándulása felejthetetlen élményeket nyújtott a résztvevők számára. A programban szerepelt a Nyerges-tetői megemlékezésen való részvétel, az úzvölgyi katonatemető megtekintése, látogatás a csobotfalvi egyházi gyűjtőlevéltárban és a Márton Áron Múzeumban, valamint egy túra a Vargyas-szorosban. Meseszép tájakon jártunk, felemelő érzést nyújtó emlékhelyeket láttunk, továbbá élő hitet és hagyományt.

 ♦

Az elbűvölő természet csodái: Vargyas-szoros, Úz völgye

A hatnapos kirándulást 35 résztvevővel, a levéltár öt gépjárműjével tettük meg, s a nagy távolság miatt egy-egy nap a hosszú utazással telt el. A kint töltött négy nap viszont nagyon gyorsan elrepült a változatos programok miatt. Az első csoda, amit a székelyföldi utunkon megtapasztalhattunk, a természeti táj szépsége: medencék, dombságok és völgyeket ölelő magas hegyvonulatok, hegyeken áttörő folyók, égbe nyúló sziklabércek, méltóságteljes fenyőerdők ragadták meg tekintetünket. Odaúton az első állomást a Királyhágó, Erdély kapuja jelentette, később pedig a Tordai-hasadék tűnt fel a távolban. Először a Maros völgyében, Nyárádtőnél léptünk Székelyföld (azon belül az egykori Marosszék) területére, majd egy rövid időre az egykori szász vidéken, Segesváron keresztül vitt az utunk. Székelykeresztúrtól kezdve azonban már végig Székelyföldön jártunk. Székelyudvarhelyt elhagyva átkeltünk a székelyek szent hegyén, a Hargitán, amiről a mai Hargita megye is a nevét kapta. Ahogy lefele ereszkedtünk a hegyről, már kezdett ránk esteledni, amikor megpillantottuk „Csíkországot”, távolban a Csíki-havasok ormainak körvonalával. Mivel késő este, sötétedés után értünk a Csíkszeredához tartozó Csíkzsögödre, ahol a szálláshelyünk volt, csak másnap pillanthattuk meg a csillogó vizű, kanyargó Olt folyót, amin a következő napokban többször is áthaladtunk.

A Csíki-medencét nyugatról a Hargita határolja, keletről a Csíki-havasok 1000–1500 méter magas vonulatai, északi előterükben a Gyimesek vidékével.  A medencét övező magas, gyakran ködbe, felhőbe burkolódzó hegyek lenyűgöző látványt nyújtanak. Csíkzsögödi szállásunk ablaka épp a Hargitára nézett. Esténként megcsodálhattuk, ahogy a Hargita felett lenyugvó nap sugaraival sárgára festette, szinte bearanyozta a tájat. Persze csak tiszta időben! Az időjárás ugyanis más hegyvidéki tájakhoz hasonlóan változékony és erősen csapadékos. A mondás úgy tartja a környéken, hogy Csíkban fél évig tél van, fél évig pedig nincs nyár. Bármennyire kemény és havas errefelé a tél, aki még nem látta télen a tájat, annak meg kell néznie, milyen fenségesek a hegyek a nagy hótakaró alatt!

Csíkszék a Székelyföld egyik borvizekben leggazda­gabb vidéke, aminek megvan a természetföldrajzi magyarázata. A Felcsíki-, Középcsíki- és Alcsíki-medencesort vulkáni kőzettörmelék és folyóvízi hordalék tölti ki, amelyben szénsavas víztároló rétegek alakultak ki. Az erdélyi ásványvíz, a borvíz a forrásokból (borkutakból) szabadon üvegekbe tölthető, íze azonban megosztó, nem mindenki szereti, ám kipróbálni mindenképp érdemes. Ezek a szénsavas ásványvizek többnyire enyhén sós, illetve kénes borvízforrásokban törnek fel a környéken, például Csíkmadarason, Csíkrákoson, Csíkszentsimonban, illetve Zsögödfürdőn, s mivel az utóbbi Csíkzsögöd közelében van, innen többen vittek haza borvizet közülünk. A borvizek ízét és összetételét a gázfeltörés helyén lévő kőzetrétegek ásványi összetétele határozza meg, vannak errefelé vasas, bikarbonátos, sőt magnéziumos, kalciumos borvizek is. A székely ember számára a borvíz a mindennapok italának számít évszázadok óta (levéltári források a 18. századtól dokumentálják fogyasztását), amit gyógyításra is használtak, leginkább szív- és érrendszeri, mozgásszervi, emésztőrendszeri, illetve idegrendszeri panaszok kezelésére.

A székelyföldi természeti szépségek kapcsán legtöbben egyből a Gyilkos-tóra, a Békás-szorosra és a Szent Anna-tóra gondolnak, s valóban ezek a „slágerek”, a legtöbb látogatót vonzó turisztikai látványosságok. Kirándulásunk során azonban nem ezekre a helyekre vitt az utunk, hanem kevésbé ismert helyszínekre. Az érkezést követő második napon egy rövid túrát tettünk a természetvédelmi területnek számító Vargyas-szorosban, ami a Hargita nyugati oldalán fekszik, s egyik fele az egykori Háromszékhez tartozik (ma Kovászna megye), másik fele Udvarhelyhez (ez ma Hargita megye része). A mai megyehatárt nem nehéz észrevenni: a Kovászna megyei oldalon Vargyas felől keskeny aszfaltúton autóval is járható a szoros, míg a hosszabb, Hargita megyei szakaszon csak hepehupás földút vezet, amin nem minden autóval érdemes megkockáztatni a haladást. Vargyasról indultunk a túrára, ahol megnéztük előtte a település központjában elhelyezkedő, egykor a Daniel család tulajdonában lévő reneszánsz-klasszicista stílusú kastélyt, amit az esztergomi önkormányzat vásárolt meg a közelmúltban. A nemesi kúria és melléképületei felújításra szorulnak, ám jelen állapotukban is megkapó látványt nyújtanak, akárcsak a kastélyt övező park, amelynek árnyas fái menedékül szolgáltak a nagy hőségben, ami arrafelé egyébként elég ritka.

 

A Vargyas-szoros Székelyföld egyik legérdekesebb túrahelye, mivel rövid szakaszon rengeteg látnivalót zsúfolt össze a természet: mészkőszirteket, sziklafalakat, védett növényeket, csobogó hegyi patakokat, valamint barlangok egész rendszerét. Olyan sok a barlang, mint sajtban a lyuk, mondják a helyiek. Összesen 124 kisebb-nagyobb barlangot tartanak számon, s ezekben 17 denevérfaj tanyázik. Túraútvonalunk többször átvezetett a kanyargó Vargyas patakon, pallókon és lábunk alatt lengedező függőhídon keltünk át, sziklákra másztunk fel.

A hatnapos kirándulás egyik legnagyobb élményét a résztevők számára az Úz völgye jelentette, ahol lenyűgözően szép havasi legelőket és havasi tanyákat láttunk. Maga az „Úz völgye” megnevezés két fogalmat is takar. Egyrészt jelenti az Úz patak mintegy 45 kilométer hosszú völgyét, amely a Csíki-havasok egyik legfestőibb tájegysége. Másrészt (egybeírva!) utal Úzvölgye falura, amit Úzvölgye-telepnek is neveznek. Az Úz völgyét két oldalról a Csíki havasok déli és keleti hegyvonulatai kísérik. A völgy északi oldalán látható a Csíki-havasok legmagasabb csúcsa, az 1553 méter magas Saj-havas, a délin pedig a Káposztás-havas a maga 1446 méterével. Orbán Balázs 1860-ban így írt a vidékről: “Az Úz vidéke vadregényes havasi táj, mindenfelől magas, meredek fenyves nőtte; itt-ott szép sziklaszálakkal ékes havasok kertelik be a folyam szűkre szabott völgyét, hol csakis a zajongva rohanó pataknak és az útnak marad fösvényen kimért hely”. Valóban lenyűgöző a táj, a magas sziklák, a szélesebb lankák, a fenyőerdők, a fás rétek és a köves patakmeder egyaránt festői hatású. Ami ezen a tájon maradandó élményt jelentett: az a még érintetlen természeti környezet közelsége. Szinte érezni a csendet és az idő lassú haladását. Többször megálltunk a tájat, a hegyoldalban legelésző birkákat és teheneket fotózni. Emberekkel elvétve találkoztunk, ha mégis, akkor megnéztek minket, mivel kirándulót, turistát ritkán látni errefelé.

Az Úz-völgyi havasi tanyák lakói természetközeli életet élnek: amellett, hogy állatokat tartanak (főképp tehenet, juhot), füvet kaszálnak az állatoknak, kertet művelnek, gyógynövényeket gyűjtenek, erdei gyümölcsöket és gombát szednek. Mesélték, hogy finom gombafajták élnek itt, mint például vargánya, rókagomba, és vagy tízféle tinóru, de vigyázni kell, mert a nagy fűben bármikor felbukkanhat egy kígyó. Sok a keresztes vipera, de szerencsére nem botlottunk semmiféle veszélyes csúszómászóba.

Barna medvét, farkast, rókát székelyföldi utunk során messziről sem láttunk, pedig a helybeliek „riogattak” velük, gólyát viszont annál többet: csapatokban szálltak el felettünk, illetve több faluban is villanyoszlopok tetején, fészkükben pihentek, vagy éppen mezőn sétálva vadásztak.

A székely helytállás nemzeti emlékhelyei: a Nyerges-tető és az úzvölgyi temető

A székely katonai helytállás és nemzeti büszkeség egyik jelképe, a közel 900 méter magas Nyergestető, a Csíki-havasok és a Torjai-hegyek találkozásánál, Csíkkozmás és Kászonújfalu közötti vízválasztón fekszik, a Csíki-medencét és a Háromszéki-medencét összekötő hágóban. Évente kétszer tartanak itt ünnepi megemlékezést, március 15-én és augusztus 1-jén. Az utóbbi az 1848-49-es szabadságharc nevezetes csatájának évfordulójához kapcsolódik: a 86. székely zászlóalj 1849. augusztus 1-jén hősiesen védte Nyerges-tetőt az osztrák-orosz túlerő ellen Tuzson János őrnagy vezetésével. A csata része annak az embert próbáló küzdelemnek, amelyet a magyar honvédsereg 1849 nyarán vívott az osztrák és az orosz haderő ellen. A székelység alaposan kivette ebből a küzdelemből a részét, ráadásul egyre kilátástalanabb helyzetben, miután 1849. június 18–19-én az orosz-osztrák csapatok áttörtek a kárpáti szorosokon és megrohanták Háromszéket, sőt július végére fokozatosan el is foglalták azt.

Tuzson János mintegy ezerfős zászlóalját 1849. július 31-én Kászonújfaluban érte a 12 ezer főt számláló egyesített osztrák-orosz sereg támadása. Aznap utóvédjei meg is ütköztek a császári felderítőkkel, aztán este az őrnagy a Nyerges-tetőig vonult vissza honvédjeivel, ahol a terepviszonyok adta lehetőséget kihasználva, védelmi állást alakított ki. A csata augusztus 1-jén kora hajnalban azzal kezdődött, hogy a kászoni úton előnyomuló ellenséget erős kartácstűzzel állították meg a székely honvédek, majd a nap folyamán mintegy 7 órán át tudták tartani hadállásaikat. Mivel az ellenség Lázárfalva felől bekerítéssel fenyegette a Nyerges-tetőt, így Tuzson őrnagy katonáival a hegyeken keresztül Tusnádra vonult vissza. (A fegyvert végül Zsibónál tette le augusztus 25-én.) Egyes legendák szerint a Nyerges-tetőnél Tuzsonnak mindössze 200 katonája volt, és egy román pásztor vezette a hátukba az ellenséges hadakat, azonban ezt sem a hadtörténészek, sem Tuzson visszaemlékezései nem erősítik meg. A „székely Thermopülai” néven is emlegetett hősies küzdelem emlékét 1897 óta kőobeliszk őrzi a csata helyszínén.

 

2019. augusztus 1-jén, a csata 170. évfordulóján levéltárunk is koszorúzott a Nyerges-tetői ünnepségen, amit a székely zászló felvonása és a székely himnusz nyitott meg. Sőt levéltárunk honvédszobrot is állíttatott az emlékhelyen. A kőobeliszkkel szemközt fekvő hegyoldalban, ahol a csatában elesetteket elhantolták, vas- és kőkeresztek, de legfőképpen tengernyi kopjafa állít emléket az elhunyt székely honvédeknek. Idekerült az a 250 kg-os tölgyfatömbből kifaragott honvédalak, amelyet egyik levéltári munkatársunk, a beregszászi származású Elek István fafaragómester készített. Az ünnepi beszédek mellett a szervezők szavalatokkal, néptánc előadással, lovas felvonulással tették látványossá a megemlékezést, melyet a Zalai 47. Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai is megtiszteltek jelenlétükkel. Beszédet mondott az esemény házigazdája, Csíkkozmás polgármestere, Szántó László, továbbá Tuzson Bence államtitkár, a hős székely parancsnok leszármazottja, valamint Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója is. Székelyföld napilapja, a Székelyhon hétvégi száma féloldalas beszámolót szentelt az ünnepségnek „Nyergestető összetartó szelleme” címmel.

Másnap meglátogattunk egy másik katonai emlékhelyet is, az úzvölgyi katonatemetőt, mely közúton 34 kilométerre fekszik a legközelebbi székelyföldi községtől, Csíkszentmártontól. Járművel megközelíteni csak keskeny, helyenként kanyargós hegyi úton lehet, ahol a levéltárunk öt autóból álló konvoja zavarta meg a madárdalos nyugalmat. Tábla pusztájánál, ahol az Úz patak völgye kiszélesedik, csodálatos panorámájával bukkant elénk Úzvölgye, az egykori fakitermelő telep, aminek a közelében fekszik a temető. A település  közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozik, ám az innen 25 kilométerre lévő Dormánfalvához (románul Dărmăneşti) esik közelebb, mely a szoros moldvai oldalán, Bákó megyében fekszik. A temető nyugalmát a közelmúltban megzavarták, amint arról a hírekből is értesülhettünk, néhány hónapja politikai támadások és provokáció tárgyává, sőt fizikai atrocitások helyszínévé vált. Mivel sokan kérdezgettek bennünket az úzvölgyi temetőről (Tényleg oda megyünk? Tényleg ott jártunk? Mit tudunk róla, mit láttunk?), célszerű részletesebben bemutatni a helyszínt, és a temető történetét.

Úzvölgye település sajnos mára teljesen elnéptelenedett, 2017-ben költözött el az utolsó lakosa. Üresen állnak a házak és az egykori kaszárnya épületei. Pedig a dualizmus korában virágzó erdőkitermelő központ jött itt létre, fafeldolgozó üzem működött, fűrészgépek zakatoltak, s két sorban sorakoztak a telepen a takaros munkáslakások. Volt vámhivatal, csendőrőrs, iskola, malom, mészárszék, rendelkezett a település vendéglővel és kultúrházzal, sőt ipari vasút is működött itt. A két világháború között még több mint 300 lélek lakta, a „román szocializmus” idején azonban a települést sikerült teljesen elsorvasztani. A fűrészüzemet bezárták, s a megélhetés nélkül maradt emberek sorra elvándoroltak.

A szépen gondozott, hősök emlékéhez méltó temető festői, fenyvesekkel övezett helyen fekszik az Úzvölgyi telep közelében, nem messze az „ezeréves” magyar határtól, ami az első és a második világháború idején is a magyar-román határt jelentette, s mindkét alkalommal véres harcok helyszíne volt. Amikor Románia területszerző céllal 1916. augusztus végén hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, a román csapatok a Kárpátok hágóin betörve, váratlan támadással elfoglalták a Hargitáról délre és keletre fekvő erdélyi területeket, beleértve Háromszéket és „Csíkországot” is. Október közepére ugyan sikerült kiűzni a román betolakodókat, sőt a német-osztrák-magyar seregek elfoglalták december 6-án Bukarestet is, ám az orosz katonai segítség megmentette a Moldvába visszaszoruló román hadsereget és a román királyságot a teljes összeomlástól.

A harcok során az Úz völgyét a magyar 39. honvéd gyaloghadosztály védte, kiegészítve német alakulatokkal. Miután sikerült kiszorítaniuk a völgyből a román csapatokat, 1916 novemberében oroszok érkeztek helyükre, akik sikerrel foglalták el Úzvölgye környékének hegygerinceit, jól védhető állásokat alakítva ki. A frontvonal ekkoriban hosszú időre megmerevedett, nemcsak itt, hanem a Keleti-Kárpátok többi hágóján is (az Ojtozi-, a Gyimesi-, a Békás-, és a Tölgyes-szorosban). Komolyabb hadműveletekre 1917 márciusa után az Úzi-szorosban már nem került sor, s a harcok véget értek 1917 novemberében, amikor Oroszország kivált háborúból. Az úzvölgyi katonai temetőbe temették az 1916–17-ben a környéken elesett több száz magyar katonát, és mellettük nyugszanak békében németek, osztrák-németek, sőt oroszok is.

A térség a második világháborúban is harcok színhelyévé vált. 1944. augusztus 26-án a szovjetek itt lépték át először a magyar határt, nem pedig 1944. szeptember 23-án Battonyánál, ahogy a rendszerváltás előtt tanították (hiszen akkor Magyarország része volt Észak-Erdély a Székelyfölddel). Három nappal azt követően, hogy 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesekhez, a szovjetek megközelítették a Keleti-Kárpátokban a magyar határt, s a kiépített magyar védelmi vonalat.  A Dormánfalva felől támadó, harckocsikkal megerősített szovjet lövészcsapatok a magyar határon átlépve, Úzvölgye telepet súlyos áldozatokkal járó harcokban elfoglalták. A nagy túlerőben lévő szovjetekkel szemben 200 magyar honvéd és 110 székely határőr megfelelő fegyverzet hiányában négy órán keresztül hősiesen tartotta a frontot. Aznap 70-80 fő maradt közülük életben, akik később részt vettek az Úz patak völgyében folytatódó harcokban, a segítségükre küldött más alakulatokkal együtt. Mindkét oldalon nagy volt a veszteség. Az elesett magyar és német katonákat a már kialakított temetőbe, az első világháború áldozatai mellé helyezték nyugalomra.

A hősök temetője nemcsak katonák nyughelye, egyúttal a székely honvédő helytállás, sőt az „ezeréves határ” védelmének szimbólumává vált az utóbbi évtizedekben. Az egykori székely határőrök az 1970-es évek óta emlékeznek az elesett bajtársaikra, minden év augusztus 26-án. A román Securitate szemmel tartotta a temetőt, s rendszerint bevitették egy “kis elbeszélgetésre” a megjelenteket. Állítólag többször pofon is csattant, ez azonban nem szegte kedvét a megemlékezőknek. Az 50. évforduló 1994-ben fordulópontot hozott: a temetőben sikerült felállítani egy emlékművet, ahol évről évre egyre többen gyűlnek össze augusztus 26-án.

Úzvölgye 2019 tavaszán került a figyelem középpontjába, miután Dormánfalva román polgármesteri hivatala szemet vetett az elnéptelenedett Úzvölgye település és a temető területére, sőt egyoldalú határozatával magához is csatolta. Ezt a lépést Bákó megye román prefektusa előbb törvénytelennek titulálta, majd később asszisztált a román nacionalisták „területfoglaló” törekvéseihez, tűrve a megyehatár egyoldalú megváltoztatását. Saját szemünkkel láthattuk, hogy a Hargita megye és Bákó megye közötti megyehatárt jelző táblát, ami addig az ezeréves határon állt, három kilométerrel nyugatabbra „tolták”.

További önkényes eljárással a közelmúltig Csíkszentmárton község által gondozott, és mindeddig magyar sírkertnek tekintett temetőben Dormánfalva jogsértő módon román parcellát hozott létre egy emlékművel, s a magyar sírok mellé ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak. Majd a román emlékmű ortodox szertartású felszentelésekor, június 6-án sor került a hírekből is jól ismert szégyenletes és felháborító eseményre: miközben a székelyek élőlánccal, imádkozva állták el a temető bejáratát, az ideszervezett több száz román nacionalista fizikai erőszakot alkalmazva áttörte a kordont a tétlenül szemlélődő román csendőrség szeme láttára. Kiszaggatták a kapuszárnyakat, benyomultak a temetőbe, átgázoltak több helyen a magyar katonasírokon, s kitéptek több fakeresztet. Később Dormánfalva polgármestere ki is tüntette a temetőfoglalásban élen járó románokat.

A fenti provokatív akció nem magyarázható mással, mint nacionalista politikai motívumokkal, ugyanis arrafelé közismert, hogy az elesett román katonák az 1916–17. évi harcok során nem ebbe a temetőbe kerültek, mivel a moldvai oldalon, Úzvölgyétől 15–20 kilométerrel keletre, Úzmezőn (ahol ma víztározó van) és Dormánfalván temették el őket. Mivel a második világháború idején, az 1944. augusztus végi harcokban pedig nem román, hanem szovjet csapatok törtek itt át, s nyomultak be a szorosba, az úzvölgyi temetőbe az eddigi adatok szerint csak kivételesen, legfeljebb néhány román katonát temethettek. Erre utal az 1917-es temetési napló is, ami mindössze 7 román nemzetiségűként azonosított katona nevét és adatait tartalmazza, s tudni kell, hogy közülük többen nem a román, hanem az osztrák-magyar hadseregben harcoltak, és ezek a román rendelkezések szerint sem számítanak román katonáknak. Így román oldalról eddig nemhogy ötven, de még öt román katonáról sem sikerült hitelt érdemlően bebizonyítani, hogy itt lenne eltemetve.

Miután a levéltár öt autója egy rövid látogatásra és megemlékezésre megállt a temető előtt, körbejártuk a hősök sírkertjét, majd a székely himnusz eléneklését követően, a zalai hagyományőrző honvédek jelenlétében megkoszorúztuk a felállított emlékkeresztet. Közben két román rendőr is „vigyázott ránk”: a temető mellett álló rendőrautóból figyeltek, bizonyára autóink rendszámát is felírták, de nem szálltak ki a járműből, amíg ott voltunk. A bekerített és szépen gondozott temetőben a szabályosan elrendezett fakeresztek sokasága lélekemelő látványt nyújt. Méltó emlékhely volt ez mind ez idáig az első és második világháború harcaiban elesett magyar katonák számára. Reméljük, az is marad! Biztató hír: Bákó megye új prefektusa is törvénytelennek találta a dormánfalvi határozatokat, és október végén közigazgatási bíróságon támadta meg azokat, beleértve a jogtalan területfoglalást, a temető „elcsatolását” és annak átalakítását, s a román törvények értelmében ennek a lépésnek azonnali felfüggesztő hatálya van.

A blogbejegyzést írta: Szerényi Ildikó és Völgyesi Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: