Emigráló magyarok a 19–20. század fordulóján
Az első világháború előtt megközelítőleg másfél millió magyar állampolgár vándorolt ki az „Újvilágba”, főként az Egyesült Államokba. Fontos kiemelni, hogy az események pontos rekonstruálása a forráshiány miatt akadályokba ütközik. Sokan a hatóságok tudta nélkül, útlevél és egyéb papírok nélkül hagyták el az országot. Az Országos Levéltár és a megyei levéltárak őrizetében lévő kivándorlási dokumentumok is nagymértékben károsodtak a 20. század viharai során. Bár a legtöbb személyes adatot az Amerikai Bevándorlási Hivatal őrzi, a magyar tulajdonnevek angolba átültetése sokszor „döcögősre” sikeredett, ezért a sikeres kutatás itt sem garantált.
E bejegyzésben a családfakutatók szemszögéből vizsgáljuk meg ezt a társadalmi jelenséget, nemzetközi kitekintéssel bemutatva, hol találhat hasznos és érdekes forrásokat a kíváncsi kutató.
♦
I. A magyar kivándorlás európai kontextusban
A közhiedelemmel ellentétben az első nagyobb bevándorlási hullám Európa nyugati feléről indult el az amerikai kontinensre: Anglia, Írország, Németország, Skandinávia felől évente több százezren szálltak hajóra az 1860-as évektől kezdődően. Északnyugat-Európát kis fáziskéséssel követte Délkelet-Európa – itt az 1880-as években öltött komolyabb társadalmi méreteket a jelenség. A kibocsátó országok sorrendjében is ekkor állt be komoly változás: már Olaszország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország adta a legtöbb kivándorlót.
Magyarországon 1899–1913 között 1,3 millióra tehető ez a szám a téma legnagyobb szakértője, Puskás Julianna történész szerint. A kivándorlási hullám 1905–1907 között érte el csúcspontját: 1905–ben 139 ezer, 1907-ben 170 ezer főt regisztráltak. 1000 magyarországi lakosra 7 kivándorló jutott ekkor. Kezdetben a szlovákok körében volt a legmagasabb ez a szám, azonban a „rekordévekben” a magyar nemzetiségűek már a kivándorlók relatív többségét alkották. Az 1903–1907 közti időszakban Magyarország (és Ausztria) bocsátotta ki a legtöbb kivándorlót Európából. Azonban az európai emigrációs periódus egészét (1860–1914) szem előtt tartva hazánk a kontinens középmezőnyébe tartozott a kivándorlók lakossághoz viszonyított arányát tekintve.
Az emigráció bázisát a ma már Szlovákia és Ukrajna, kisebb részben Magyarország területén található északkeleti vármegyék adták: Abaúj-Torna, Zemplén, Sáros, Szabolcs, Ung, Bereg. A századforduló után kiegyenlítődés ment végbe a különböző régiók között, a magyarlakta vidékek is felzárkóztak a Felvidék keleti része mellé:
Honnan tudjuk, hogy mennyi honfitársunk indult útnak?
1899 előtt nem volt kötelező a kivándorlás adatainak regisztrálása a közigazgatási hatóságoknak. Egyes vármegyék (pl. Zemplén 1879-től) gyűjtötték és közzétették a közigazgatási üléseken, ill. az alispán évi jelentéseiben a kivándorlók számát, de ezek nem általánosak, nem rendszerezettek. A visszavándorlókra vonatkozó feljegyzések is hiányosak. További problémát jelentett, hogy az országot sokszor mindenféle hivatalos ügyintézés (pl. útlevél kérelmezése) nélkül hagyták el. Puskás Julianna kivándorlókkal készített interjúiban olvashatjuk: „hetedik alkalommal sikerült átmenni útlevél nélkül a lengyel határon, szökve” vagy „tudok arról is, hogy különösen a férfiak között akadtak olyanok, akik szökve mentek ki, mert nem kaptak útlevelet”.
A kivándorlási statisztikák vezetését 1899-ben rendelte el a Belügyminisztérium. (A vonatkozó Statisztikai Évkönyv digitalizáltan elérhető az ADT+-on.) A legmegbízhatóbb információkat pedig az Amerikai Bevándorlási Hivatal feljegyzései adják.
II. KÜLFÖLDI FORRÁSOK
II.1. Ellis Island
Az Amerikai Bevándorlási Hivatal egykorú feljegyzései már 2001 óta elérhetők az interneten, ez a családfakutatók egyik legfontosabb adatbázisa: a beérkező hajók utaslistái mára már közel 51 millió személy adatait tartalmazzák az 1879–1960 közti időszakból. Az adatbázishoz összetett kereső áll rendelkezésünkre: szűkíthetjük a keresést vezetéknévre, a születés helyére, idejére, nemzetiségre vonatkozóan, vagy éppen arra, hogy melyik kikötőből melyik hajóval utazott ősünk az USA-ba. Ha elsőre nem kapunk találatot, ne keseredjünk el, hasonló hangzású nevekre is lehet keresni. Nehézkessé teszi a kutatást, hogy az amerikai hivatalnokok a személyes adatok (név, település) rögzítését sokszor pontatlanul tették, ami olykor a beazonosítást is lehetetlenné teszi.
Az utasok mellett a hajókat is listázhatjuk nevük és érkezési idejük szerint.
Tipp: Ha Fiuméből indult, „magyar” hajók iránt érdeklődünk, akkor többek között az Ultonia, Slavonia, vagy éppen a Titanic megmentésével világhírűvé lett Carpathia nevére keressünk.
Egy hajó több mint ezer utas adatait tartalmazza, sokszor azonban csak hiányosan. Sajnos az adatbázisban nem lehet kizárólag településre keresni. A születés helyét, a lakhelyet sokszor elmulasztották feljegyezni, a származási országot viszont minden estben feltüntették. Az utaslistákat díjmentesen nézhetjük, bővebb adatokat tartalmazó kivonathoz 29 dollár befizetése után juthatunk hozzá.
II.2. Brit Nemzeti Levéltár (British National Archives)
A hazai kivándorlókat külföldi hajótársaságok szállították Fiuméből és más európai kikötővárosokból. Érdemes a Brit Nemzeti Levéltár adatbázisában kutatni, mert a „passenger list Hungary” (utaslista, Magyarország) kifejezésre 75 találatot kapunk. Az angol Cunard Line hajóstársaság (mellyel a magyar állam 1903-ban szerződést kötött, s ezzel közvetlen hajójáratot biztosított Fiume és New York között) iratanyagát az adatbázis szerint a liverpooli Tengerészeti Levéltár és Könyvtár őrzi (Maritime Archives and Library). Utaslistákat viszont csak a New Yorkból Európába visszatérőkről őriznek. Azonban ez is hasznos forrás lehet, hiszen a kivándorlók döntő többsége még visszautazott hazájába, vagy ingázott Magyarország és New York között. (Nota bene: az Amerikai Bevándorlási Hivatal statisztikái szerint a magyarországi kivándorlók kb. 30%-a visszatért az óhazába. )
II.3. Egyéb európai levéltárak, kikötővárosok
Tipp: Amennyiben tudja, hogy őse melyik európai kikötőből hajózott el, forduljon a területileg illetékes levéltárhoz. Bréma Város Levéltára (Stadtarchiv Bremen) például az 1907–1914 közti időszakból őriz utaslistákat, kikötői feljegyzéseket. A Rijekai (Fiumei) Levéltár (Državni Arhiv U Rijeci) ellenben utaslistákat, kivándorlásra vonatkozó személyes adatokat nem őriz.
III. MAGYAR LEVÉLTÁRAK
III.1. Nyilvántartás a kivándoroltakról az óhazában – keresse a megyei levéltárakat!
Hol keletkezhetett még irat a kiutazásról? Sokan illegálisan, útlevél nélkül kísérelték meg a határátlépést. Róluk a kikötők, hajótársaságok dokumentumai tartalmazzák az első nyomokat. Aki viszont ragaszkodott a törvényes keretekhez, a helyi, községi, járási vagy éppen megyei hatóságoknál kérelmezhette először az útlevél kiadását. A megyei levéltárak fondjegyzékeit, internetes nyilvántartásokat használva találunk is információkat: a belügyminisztériumi utasításnak megfelelően a századforduló után a községek „listázták” a kivándorlókat (Nógrád megyéből például Pásztó és Kiskazár községből is maradtak fenn ilyen nyilvántartások). Megyei szinten az útlevélügyek az alispán illetékességébe tartoztak, érdemes rákérdezni a helyi levéltárosnál arra, fennmaradtak-e még ezek az iratok. Amennyiben igen, az útlevélügyi akták a következő személyes adatokat tartalmazhatják:
- név,
- foglalkozás,
- családi állapot,
- lakhely,
- életkor,
- vallás,
- utazás célja,
- melyik országba és városba, milyen időtartamra.
(A nemzetiséget nem kérdezték!)
Érdekesség: Szili Ferenc történész, levéltáros például Somogy Megyei Levéltár páratlanul gazdag útlevélanyagát vizsgálta meg, aki a fentiek mellett még a következőkre is talált adatot:
„Az útlevéllapok számos érdekes információt tartalmaznak, így a kivándorló ragadvány- és csúfnevét, az arcán és a testén található ismertetőjeleket, a korábbi műtétek vagy balesetek maradandó nyomait, a himlőmaradványokat, sérüléseket, a születési és egyéb testi hibákat, az anyajegyeket, de még a tetoválásokat is (!).”[1]
III.2. Országos Levéltár
Levéltárunk a kivándorlásról főként általánosságokban tartalmaz információt: kimutatásokat, jelentéseket a kivándorlás törvényi szabályozásáról, társadalmi hatásáról stb. Az útlevelek kiadásának joga 1904-ig ugyan a belügyminisztert illette, ám a kiutazók ekkor is a helyi törvényhatóságtól, megyétől, várostól kérelmezték az útlevelet. Ezek az iratanyagok pedig ugyancsak a megyei levéltárakban találhatók.
A kivándorlásra, útlevélügyekre a Belügyminisztériumi Levéltár őrzi a legtöbb anyagot. A rezervált iratokat (K 149) áttekintve a szigorú, kivándorlást korlátozni kívánó magyar állam képe tűnik fel. Az ügyiratok a határőrség erősítésére, a kivándorlást segítő „zugügynökök” felderítésére irányultak. Jellemző a turócszentmártoni főszolgabíró javaslata a kivándorlás korlátozására: „akiről köztudott, hogy Amerikába akar kivándorolni, ne adjanak ki Európára szóló, »a kormányhatósági tilalom kijátszását czélzó« útlevelet”. A kivándorlás komolyabb korlátozása azonban a liberális magyar állam számára elfogadhatatlan volt, a vármegyék követeléseinek ellenállt a központi hatóság.[2]
Több konkrétumot tartalmaznak a Belügyminisztérium Általános iratai (K 150) Amennyiben őse az 1880-as években legálisan vándorolt ki, érdemes átnézni a BM mikrofilmen elérhető mutatókönyveit: a kivándorlók ekkor még név szerint fel vannak sorolva. A témára vonatkozó anyagok jellemzően az I. kútfő 10. tételében keresendők.
Tipp: A Belügyminisztériumi Levéltár repertóriuma online elérhető.
Javasolt kulcsszavak a keresésre: kivándorl* ill. útlev*
További személyes iratokat találhatunk a BM Levéltárában, ha „problémásabb” útlevél kiállítási ügyről van szó, azaz amit helyi, megyei szinten nem tudtak elintézni és a Belügyminisztérium közbenjárása szükségeltetett.
Az 1890-es évektől a mutatókönyvek szerint megszűnnek a személyes kivándorlási ügyek. A Belügyminisztérium már csak általánosságokban foglalkozott a kivándorlással, a konkrét eseteket még inkább a megyék hatáskörébe szorította vissza.
Már több bejegyzésben hangsúlyoztuk, de nem árt ismét nyomatékosítani: a Belügyminisztériumi Levéltár anyaga nagymértékű pusztulást szenvedett az 1945. évi tűzvészben, melynek során főleg az 1896 utáni anyag károsodott. Az iktató- és mutatókönyvek ebből az időszakból teljesen megsemmisültek, ami jelentősen nehezíti a kutatást.
Az 1896 utáni kivándorlási- és útlevélügyek is rendkívül hiányosak: A K 150 V – 19. t. 1906–1938. (3606. cs.) jelzet alatt az 1918 előtti időszakból egyetlen egy (!) ügyiratot őrzünk. Az ezt követő évekből azonban szintén nem található semmilyen irat, se személyes adatot tartalmazó, sem másmilyen. A K 150 – V – 20. t. 1898–1928 (3609. cs.) jelzetű anyag is csak a „védköteles korban élők útlevélügyét” tárgyalja, személyes adatok említése nélkül.
A Miniszterelnökség Központilag iktatott és irattározott iratait (K 26) ill. a Minisztertanácsi jegyzőkönyveket (K 27) lapozgatva szintén a kivándorlási ügynökök megregulázásáról, a kivándorlás általános problémájáról nyerünk bővebb információkat.
Tipp: A Miniszterelnökség anyagában (Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, Miniszterelnökség iratai-segédkönyvek) a digitarchiv.hu segítségével kereshetünk. Külön mikrofilm sorozat készült a K 26-os állag amerikai kivándorlásra vonatkozó iratairól, az 1902-1918 közti időszakból. Tekercs számok: 14 294 – 14 360 (X 1513) A tételszintű jegyzék a kutatótermi gépeken található Fond-X programmal érhető el. (A mikrofilm sorozatra Kalmár János hívta fel a figyelmemet, ezúton köszönöm neki.)
A Kivándorlási Értesítő (X 10303, H 2913)
Érdemes átnézni a levéltárunkban mikrofilmen őrzött folyóiratot, az 1903–1907 között Fiumében megjelent Kivándorlási Értesítő számait (az eredeti példányok az Országos Széchényi Könyvtárban találhatók). A lap célul tűzte ki a Fiume–New York közti új hajójárat propagálását, a kivándorlók és kivándorolni szándékozók tájékoztatását, vagy éppen elrettentését…
A rövid életű lap emellett utaslistákat és megyénkénti kimutatásokat is közöl, de a lista még csak megközelítőleg sem teljes.
A kivándorlás körülményei
Akit a száraz adatokon kívül a kivándorlás körülményei is érdekelnek, ajánljuk a Szent László Társulat (P 1431) levéltárunkban őrzött iratanyagát. Fiumében, Hamburgban, Brémában, New Yorkban kikötői lelkészi szolgálatot szerveztek. Azokba a városokba, amelyekben nagyobb számban telepedtek le kivándorló magyarok, papokat és apácákat küldtek vallási, hittérítési munkára.
2014-től őrzi levéltárunk Szathmáry Lajos amerikai magyar étteremtulajdonos magángyűjteményét (R 399), melyből a századforduló idején kivándorolt magyarok életét is részletesen megismerhetjük. Akit a hajózás körülményei érdekelnek, a nagyobb könyvtárakban megtalálhatja Tonelli Sándor közgazdász-újságíró Ultonia: egy kivándorló hajó története c. könyvét. A szerző „álruhában” a kivándorló magyarokkal együtt tette meg a több mint 20 napos hajóutat, s számol be a kivándorlók megpróbáltatásairól, motivációiról, beszélgetésekről.
Felhasznált irodalom
Mátyás Zoltán: „Vándor székely, vándor botján…” Székely kivándorlás az Egyesült Államokba 1890–1913. Diplomamunka. ELTE-BTK, Budapest, 2015.
Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1982.
Tezla, Albert: Valahol meseországban… Az amerikás magyarok 1895–1920. Budapest, 1987.
Tezla, Albert: The Hazardous Quest. Hungarian immigrants in the United States 1895–1920. Budapest, 1993.
[1] Szili Ferenc: Kivándorlás Amerikába Délkelet-Dunántúlról 1904—1914.(Második rész) In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 25. Kaposvár 1994. 226. p.
[2] MNL OL K 149 1890 – 11. tétel. 1890.01.16.
A blogbejegyzést készítette: Török Ádám
Aktakaland 
Köszönöm, jó érzés volt olvasni.
Dédnagyapám két testvére is emigrált az USA-ba, Péter 1909-ben, Rozália 1910-ben, mindössze 19 évesen követte a bátyját. North Tonawandábsn telepedtek le.
Mindkettőjük leszármazottait sikerült felkutatnom, kettőjükkel fel is vettem a kapcsolatot 🤗. Izgalmas utazás volt. Az Ellis Island Foundation gyűjteménye volt a kiindulópont, de a Familysearch, Myheritage és az Ancestry.com nélkül nem sokra mentem volna!
A Familysearch ingyenes, a másik kettőre is lehet ingyenesen regisztrálni rövidebb időtartamra.
KedvelésKedvelés