Aktakalandorok: Interjúsorozat Dr. Rácz Györggyel, az Országos Levéltár főigazgató-helyettesével

A levéltári kutatás művészete – Dr. Rácz Györggyel beszélgettünk

Történeti örökségünk tárgyi darabjai – így a levéltári iratok is – hatással vannak az emberekre, puszta létezésüknek köszönhetően is összekötik az embereket a múlttal. A 21. század levéltárának egyik alapvető feladata az, hogy kapcsolatot, és széles körű hozzáférést teremtsen a levéltári anyaghoz, a kor technikai feltételeinek teljes kihasználásával. Ezáltal a mai levéltáros nemzedék öröksége − az eredeti anyag megőrzésén túl − a digitális képek gyűjteménye lesz.

 

 

Hogyan kerültél kapcsolatba a levéltárral?

Gyerekkoromban éreztem meg először a levéltár varázsát. Általános iskolás éveimet Zalaszentgróton töltöttem és szüleim egyik barátja a Zala Megyei Levéltárban dolgozott, akit éppen ott látogattunk meg munkaidőben. Ő megmutatta nekem az egész levéltárat, ami lenyűgözött, legfőképpen pedig a titkok, amit őriztek. Ma már persze ezek a titkok nem olyan titkosak, de akkoriban az 1919-es iratok és nyomtatványok jó részéhez nem lehetett hozzáférni, ezeket ott egy páncélszekrényben őrizték. Hát ezeket mutatta meg nekünk, itt tapasztaltam meg „kézzel foghatóan”, hogy az iskolai tananyag és a valóság nem mindig jár együtt. Ez volt az első levéltári élményem, aztán úgy alakult, hogy kutatni oda sose mentem.

Melyik levéltárhoz kötődik az első kutatásod?

Kutatni az Országos Levéltárba mentem először, ha jól emlékszem 1989-90-ben mint Fügedi Erik szakdolgozója, hogy a középkori főúri pecséteket megnézzem, majd elemezzem. Ott szembesültem azzal, hogy van eredeti anyag, van amit csak fényképen adnak oda, vagy másféle másolatban, például mikrofilmen. Ez még a digitális világ és az online kutatás előtti időszak volt.

A 21. századi ember számára miért lehet érdekes az eredeti források kutatása, mennyiben nyújt más élményt összehasonlítva az online kutatással? Egyáltalán: Papír alapú kutatás – online kutatás. Szembe kell állítani egymással ezt a két fogalmat?

Ha megengeded kicsit pontosítanám a kérdést, ugyanis a ”papír alapú kutatás” nem elég pontos fogalom. Középkorkutatóként ugyanis most éppen azzal a témával foglalkozom, hogy mikor jelenik meg a magyarországi hivatali írásbeliségben a papír üzemszerű használata. Nagyon izgalmas a kérdés, és úgy tűnik, hogy megfogható egészen pontosan, nemcsak a 14. század első harmadára keltezhető, ahogy eddig hittük. A lényeg, hogy ezt megelőzően, a 11-13. századi anyagra vonatkoztatva nem beszélhetünk papír alapú kutatásról, mert nem használtak akkor még papírt az iratok kiállításához, csak pergament. Ez akkor ugye a pergamen alapú kutatás lenne, ezt megelőzően meg papirusz alapú kutatásról beszélhetnénk, de értem a kérdés lényegét.

Az eredeti levéltári anyag kutatását és az úgynevezett online kutatást sokan szembeállítják egymással, sőt azt is hallani, hogy hamarosan eredetiben már semmit, csak online lehet elérni a levéltári anyagokat, a régieket is, nemcsak az eleve elektronikusan keletkezetteket. Ez az időszak nálunk biztosan nem jön el még, mert az Országos Levéltár több mint 80 km-nyi iratanyagát nem fogjuk tudni digitalizálni egyhamar, megjegyzem, nincs is értelme valamennyit. A levéltárak az utóbbi években világszerte óriási erővel digitalizálják az állományukat, folyamatosan nő a digitálisan és online módon elérhető levéltári iratok száma. Majd a későbbiekben összeszedek erről néhány számot, ami meggyőzően mutatja, hogy nálunk is forradalminak nevezhető az áttörés. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan szűkül az eredetiben kutatható anyagok köre, mert ami megvan digitálisan is, azt állományvédelmi okokból már nem adjuk ki a kutatóteremben. A kutatók érdeke az, hogy minél több anyag legyen elérhető digitálisan is.

Említetted, hogy a digitalizálás és az adatbázis építés forradalmi áttörést jelent a levéltári kutatásban. Mondanál konkrét, az Országos Levéltárhoz kapcsolódó példát, amely a fentieket bizonyítja?

Mindig vissza kell térnem szűkebb szakmámhoz, a középkorhoz, de azt hiszem ezen keresztül jobban érthető, hogy mire gondolok, mit akarok mondani. A középkori okleveleinket a 60-as, 70-es évekig többnyire eredetiben lehetett kutatni, majd mikrofilmen. Miután Borsa Iván létrehozta a fényképgyűjteményt, a mikrofilmről kinagyított okleveleket fényképmásolatban használhatták a kutatók. 2008-2010 között az egész állományt egy nagy projekt keretében digitalizáltuk és elérhetővé tettük online formában. Ez úgy változtatta meg a kutatási szokásokat, hogy ugyanazt az oklevelet egyszerre akár több százan is nézhetik online, anélkül, hogy az eredetihez hozzányúlnánk. Rendkívül érdekes egyébként ezeket a statisztikákat is nézni, hogy milyen országból kutatják a legtöbbet az okleveleket.

Melyikből?

Természetesen erről is beszélgethetünk egyszer később. Most szívesen visszatérnék még az online versus eredeti irat kérdéskörre.

Az online kutatás létrejöttével milyen jelentősége lesz az eredeti anyagnak?

Az online használat kibővülésével szinte megszűnik a kutató kapcsolata az eredeti anyaggal. Ettől kezdve az eredetit eredetiben elsősorban nem a kutatók fogják használni (indokolt esetben persze ők is megnézhetik), hanem kivételes alkalmakkor a nagyközönség. Történeti örökségünk „tárgyi” darabja lesz az eredeti oklevél, amelyhez a nagyközönség a kiállítótérben juthat hozzá, ott gyönyörködhet benne, ott létesíthet vele virtuális kapcsolatot a szemén keresztül. A múltunk egy megmaradt darabjáról van szó, ami ma is létezik és tapasztalatom szerint az ilyen alkalmak rendkívül nagy hatással vannak az emberekre. Ezek a „tárgyak” hatnak, erőt adnak, csupán létezésükkel is a mai ember számára. Az említett digitalizálási projekt során ezt megtapasztaltuk. A külső cég emberei érezhetően változtak a munka során, ha tetszik, jobbak lettek azáltal, hogy napi kapcsolatba kerültek az oklevelekkel. A kiállításokon ezt a kapcsolatot szeretnénk átadni a nagyközönségnek.

Ez majdnem úgy hangzott mint egy ars poetica. Van levéltárosi ars poetica-d?

Levéltárosként alapvető feladatomnak tekintettem azt a célkitűzést, hogy a ránk bízott forrásokat ne csak őrizzük, hanem azokat a kor technikai feltételeinek teljes kihasználásával tegyük még jobban hozzáférhetővé. Mindazoknak, akik képesnek tartják magukat a feldolgozásra, adjuk meg erre a lehetőséget. A tudományos képzettségű kutatók újabb nemzedéke is arra törekszik, hogy önállóan tájékozódhasson az anyagban a referensek közvetlen irányítása nélkül. Ezzel azt a szemléletet is támogatom, hogy ez az anyag nem csak néhány, önmagát a történelmi örökség védelmezőjének kikiáltó személy virtuális magántulajdona, hanem közvagyon, amelyhez mindenki kapcsolatot találhat. E cél megvalósításának napjainkban legfontosabb és leghatékonyabb eszköze az elektronikus adatbázis és az ezzel összefüggő digitalizálás és online kutatás. Nagyon fontos körülmény, hogy a levéltári anyag digitalizálása, adatbázishoz kapcsolása, adatbázisának továbbfejlesztése, karbantartása révén óvjuk is az állományt, mivel a legtöbb esetben az eredeti irat megtekintéséről a magas szinten feldolgozott digitalizált másolatok elkészülte után le lehet mondani. Az előző nemzedék az eredeti levéltári anyag mellett mikrofilmeket és fényképeket is ránk hagyott, mi pedig az eredetiekkel együtt digitális képeket is hagyományozunk tovább utódainknak.

Köszönöm a beszélgetést, úgy gondolom, hogy ezt mindenképpen folytatnunk kell.

Komlósi-Gera Zsófia

Fotó: Szakács Annamária