Skip to content

Aktakalandorok: Interjú Sopronyi Mária nyugdíjas nagymamával

Interjú Sopronyi Máriával a levéltári kutatásról

„Ha nem ismerjük a múltunkat, gyökereinket, akkor csak lebegünk, és nem lehet jövőnk.”

– ekképpen fogalmazza meg üzenetét a levéltári kutatásról Sopronyi Mária, nyugdíjas nagymama, unokája és az utókor számára. A vele készített interjúnkból kiderül, hogy nem mindennapi módon került kapcsolatba levéltári iratokkal. Mesél az asztalfiókból előkerülő családi iratokról, és egy régi szakácskönyvről is.

www.davidsopronyi.com

Fotó: Sopronyi Dávid

Milyen kép jut eszébe, ha meghallja a levéltár, levéltáros szavakat?

Egy gyermekkori, vizuális asszociációmat osztanám meg a levéltárról. Úgy képzeltem, hogy a levéltárban sok-sok idős hölgy – főleg vénkisasszony – ücsörög az iratkupacok felett, és kutat. Vonzott a levéltár, de aztán ez az érzés idővel elmúlt. Néhány éve, 2007-ben egy rendezvényen (Levéltári Éjszakán) látogatóként jártam a levéltárba, és meglepetésemre részben beigazolódott az elképzelésem: a Bécsi kapu téri épületnek pontosan efféle hangulata volt számomra. Most már úgy látom, hogy a levéltárban sok szorgos ember munkálkodik, akiket érdekel a nemzet múltja és fontosnak tartják, hogy a későbbi nemzedékek számára megőrizzék, összegyűjtsék és feldolgozzák a régebbi, és a mai kor iratait.

Került-e már kapcsolatba levéltári anyaggal, és ha igen, akkor milyen módon?

Igen, több ízben is. A már említett rendezvényen jártam raktárban, ahol a vezetés során több iratot is bemutattak a levéltárosok. Talán harminc évvel ezelőtt történt a másik találkozásom a levéltári iratokkal. A Bosnyák téri piacnál sétáltam és megdöbbenve láttam, hogy az utcán néhány ember több kosárnyi papírt árul. Megálltam, elbeszélgettem az árusokkal és megnéztem az iratokat. Nagy részük a 19. századból származott, és a Vakok Intézetének hivatali dokumentumainak tűntek. Sajnos nagyon drágán adták a gyűjteményt, így nem tudtam megvásárolni. Gondolom, hogy azoknak az iratoknak a levéltárban lett volna a helyük.

Megfordult már a fejében, hogy végez levéltári kutatást? Ha igen, akkor milyen témakörben?

A családfakutatás mindig érdekelt, így ha rádióban, vagy a hírekben hallok erről a témáról, mindig szívesen és figyelmesen hallgatom az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. A családomban sok érdekes történetet meséltek az ősök, de nem elég sokat ahhoz, hogy biztosat tudjunk. Ha időmilliomos lennék, akkor azzal kezdeném, hogy hosszú, téli estéken összeszedném és rendszerezném a megmaradt családi iratainkat, ami alapján talán el lehetne indulni, és bevonulnék a levéltárba.

Ezen kívül nagyon érdekesnek tartom, és szeretném megismerni – akár kiállítás keretében is – a hazánk történelmét formáló, nagyobb nemesi, főúri családok történetét, levéltári anyagát.

Mit üzenne a levéltári kutatásról az utókornak?

Közhelynek hangozhat a mondás, pedig nagyon igaz, hogy ha nem ismerjük a múltunkat, akkor csak lebegünk, és nem lehet jövőnk. Meghatározónak tartom egy ember életében a gyökerek felkutatását, és megismerését. Nagyon fontos tudnunk, hogy őseink honnét származtak, és mivel foglalkoztak, merre jártak az országban, vagy a nagyvilágban.

Van-e otthon saját, személyes levéltára? Ha igen, milyen típusú iratok találhatóak benne? “Kutatott” bennük, rendszerezte őket?

Van saját levéltáram, az iratok összegyűjtése és egyben tartása a szüleim érdeme. Haláluk után, egy asztalfiókban találtam rá az 1700-as évek végéről, és az 1800-as évekből származó házasságlevelekre, keresztlevelekre, más családi iratokra és egy-két fényképre. Hozzáraktam a saját anyakönyvi kivonatomat is, amelyet féltve őrzök, mert a kiállító hivatal neve így szerepel rajta: „Magyar Királyi Anyakönyvi Hivatal”. Az Osztrák-Magyar Monarchia korából német nyelvű iratok is vannak köztük, ezeket nagyon nehéz kiolvasni. A 20. századi iratok közül a legérdekesebb számomra egy régi családi szakácskönyv, teletűzdelve levelekben érkezett receptekkel. Ezek a „gasztrolevelek” a családtagok, barátnők egymásnak küldött receptjei voltak, így osztották meg egymással a kipróbált ételreceptjeiket. Az ételek többségének az elkészítése különben rendkívül időigényes, a mai nőknek túl sok teendőjük van ahhoz, hogy háromnegyed óráig kavargassanak egy krémet. Érdekes, ma ismeretlen szavak is szerepelnek a leírásokban, ezek főleg edénynevek, vagy fűszerek elnevezései.

Az alábbi dokumentumok közül, melyeket az Országos Levéltár őriz, melyik irat eredetiben való megtekintése inspirálná arra, hogy beiratkozzon a levéltárba kutatni: Aranybulla, egy XVII. századi szakácskönyv, Ratio Educationis, Kiegyezés, A Trianoni békeszerződést rögzítő törvénycikk?

Igazából mindegyiket felsorolhatnám, kettőt mégis kiemelnék. Az egyik irat az Aranybulla, amelyre valószínűleg a legtöbben kíváncsiak a gimnáziumi tanulmányaik óta. A másik a Ratio Educationis, amelyről átvitt értelemben a régi erkölcsökön alapuló nevelési és oktatási elvek jutnak eszembe. Koromnál fogva megengedhetem magamnak azt, hogy ezeket hiányoljam a mai nevelési-oktatási tevékenységből.

C90_1_Ratio_Educationis_arma

A Ratio Educationis díszes első oldala (MNL OL – C 90 – No 1). Fotó: Czikkelyné Nagy Erika

Török Ádám – Komlósi-Gera Zsófia

Advertisements

1 hozzászólás »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: