Interjú Sopronyi Máriával a levéltári kutatásról
„Ha nem ismerjük a múltunkat, gyökereinket, akkor csak lebegünk, és nem lehet jövőnk.”
– ekképpen fogalmazza meg üzenetét a levéltári kutatásról Sopronyi Mária, nyugdíjas nagymama, unokája és az utókor számára. A vele készített interjúnkból kiderül, hogy nem mindennapi módon került kapcsolatba levéltári iratokkal. Mesél az asztalfiókból előkerülő családi iratokról, és egy régi szakácskönyvről is.
Milyen kép jut eszébe, ha meghallja a levéltár, levéltáros szavakat?
Egy gyermekkori, vizuális asszociációmat osztanám meg a levéltárról. Úgy képzeltem, hogy a levéltárban sok-sok idős hölgy – főleg vénkisasszony – ücsörög az iratkupacok felett, és kutat. Vonzott a levéltár, de aztán ez az érzés idővel elmúlt. Néhány éve, 2007-ben egy rendezvényen (Levéltári Éjszakán) látogatóként jártam a levéltárba, és meglepetésemre részben beigazolódott az elképzelésem: a Bécsi kapu téri épületnek pontosan efféle hangulata volt számomra. Most már úgy látom, hogy a levéltárban sok szorgos ember munkálkodik, akiket érdekel a nemzet múltja és fontosnak tartják, hogy a későbbi nemzedékek számára megőrizzék, összegyűjtsék és feldolgozzák a régebbi, és a mai kor iratait.
Került-e már kapcsolatba levéltári anyaggal, és ha igen, akkor milyen módon?
Igen, több ízben is. A már említett rendezvényen jártam raktárban, ahol a vezetés során több iratot is bemutattak a levéltárosok. Talán harminc évvel ezelőtt történt a másik találkozásom a levéltári iratokkal. A Bosnyák téri piacnál sétáltam és megdöbbenve láttam, hogy az utcán néhány ember több kosárnyi papírt árul. Megálltam, elbeszélgettem az árusokkal és megnéztem az iratokat. Nagy részük a 19. századból származott, és a Vakok Intézetének hivatali dokumentumainak tűntek. Sajnos nagyon drágán adták a gyűjteményt, így nem tudtam megvásárolni. Gondolom, hogy azoknak az iratoknak a levéltárban lett volna a helyük.
Megfordult már a fejében, hogy végez levéltári kutatást? Ha igen, akkor milyen témakörben?
A családfakutatás mindig érdekelt, így ha rádióban, vagy a hírekben hallok erről a témáról, mindig szívesen és figyelmesen hallgatom az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. A családomban sok érdekes történetet meséltek az ősök, de nem elég sokat ahhoz, hogy biztosat tudjunk. Ha időmilliomos lennék, akkor azzal kezdeném, hogy hosszú, téli estéken összeszedném és rendszerezném a megmaradt családi iratainkat, ami alapján talán el lehetne indulni, és bevonulnék a levéltárba.
Ezen kívül nagyon érdekesnek tartom, és szeretném megismerni – akár kiállítás keretében is – a hazánk történelmét formáló, nagyobb nemesi, főúri családok történetét, levéltári anyagát.
Mit üzenne a levéltári kutatásról az utókornak?
Közhelynek hangozhat a mondás, pedig nagyon igaz, hogy ha nem ismerjük a múltunkat, akkor csak lebegünk, és nem lehet jövőnk. Meghatározónak tartom egy ember életében a gyökerek felkutatását, és megismerését. Nagyon fontos tudnunk, hogy őseink honnét származtak, és mivel foglalkoztak, merre jártak az országban, vagy a nagyvilágban.
Van-e otthon saját, személyes levéltára? Ha igen, milyen típusú iratok találhatóak benne? “Kutatott” bennük, rendszerezte őket?
Van saját levéltáram, az iratok összegyűjtése és egyben tartása a szüleim érdeme. Haláluk után, egy asztalfiókban találtam rá az 1700-as évek végéről, és az 1800-as évekből származó házasságlevelekre, keresztlevelekre, más családi iratokra és egy-két fényképre. Hozzáraktam a saját anyakönyvi kivonatomat is, amelyet féltve őrzök, mert a kiállító hivatal neve így szerepel rajta: „Magyar Királyi Anyakönyvi Hivatal”. Az Osztrák-Magyar Monarchia korából német nyelvű iratok is vannak köztük, ezeket nagyon nehéz kiolvasni. A 20. századi iratok közül a legérdekesebb számomra egy régi családi szakácskönyv, teletűzdelve levelekben érkezett receptekkel. Ezek a „gasztrolevelek” a családtagok, barátnők egymásnak küldött receptjei voltak, így osztották meg egymással a kipróbált ételreceptjeiket. Az ételek többségének az elkészítése különben rendkívül időigényes, a mai nőknek túl sok teendőjük van ahhoz, hogy háromnegyed óráig kavargassanak egy krémet. Érdekes, ma ismeretlen szavak is szerepelnek a leírásokban, ezek főleg edénynevek, vagy fűszerek elnevezései.
Az alábbi dokumentumok közül, melyeket az Országos Levéltár őriz, melyik irat eredetiben való megtekintése inspirálná arra, hogy beiratkozzon a levéltárba kutatni: Aranybulla, egy XVII. századi szakácskönyv, Ratio Educationis, Kiegyezés, A Trianoni békeszerződést rögzítő törvénycikk?
Igazából mindegyiket felsorolhatnám, kettőt mégis kiemelnék. Az egyik irat az Aranybulla, amelyre valószínűleg a legtöbben kíváncsiak a gimnáziumi tanulmányaik óta. A másik a Ratio Educationis, amelyről átvitt értelemben a régi erkölcsökön alapuló nevelési és oktatási elvek jutnak eszembe. Koromnál fogva megengedhetem magamnak azt, hogy ezeket hiányoljam a mai nevelési-oktatási tevékenységből.
Török Ádám – Komlósi-Gera Zsófia
Aktakaland 
Akinek van otthon régi dokumentuma, becsülje meg, és ki ne dobja. Én is őrzöm nagyapám anyakönyvi kivonatát.
KedvelésKedvelés