Tovább a tartalomra

Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápolónő

A nemeknek a hadi betegápolásban játszott szerepében pont a szabadságharc hozott döntő változásokat. Szakképzett személyzetről ekkor még nem beszélhetünk, általában a csapatszolgálatra alkalmatlan férfiak közül kerültek ki az ápolók: gyenge fizikumúak, idősek, lábadozó betegek, esetenként még hadifoglyok is.

A tábori kórházak betegeinek és sebesültjeinek a segélyezése céljából alakult meg 1849 elején Debrecenben a Nőegylet. A tagok legfontosabb feladatuknak az élelmiszerek, fehérnemű, ágynemű, illetve az ezek megvásárlásához szükséges adományok gyűjtését tekintették. Az egyesület elnöke Kossuth felesége, Meszlényi Terézia lett, de a választmányban helyet kapott húga, Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna is. Utóbbinak a Nőegyleten belüli vezető szerepét és tettrekészségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy miután a megalakulásról a Közlönyből értesülő Mészáros Lázár hadügyminiszter felkérte az egyesület elnökét, hogy a tagok a helyi katonai kórház számára varrjanak meg 1000 darab lepedőt, Kossuthné a válaszlevelében a szükséges anyagokat a sógornője címére kérte szállíttatni. Kossuth Zsuzsanna alig egy hónappal később már hivatalos minőségben, országos hatáskörrel rendelkező tisztségviselőként tevékenykedett a betegellátás területén.

Szervezeti keretek

Az Országos Nőegylet felhívása a tábori kórházak javára történő adakozásra.
Közlöny (H 99), 1849. március 24.

1848–49-ben a magyar kormányzat önerőből, nagyon rövid idő alatt nem csak a kor európai színvonalán álló hadsereget hozott létre, hanem ezzel összefüggésben merőben új elvek alapján szervezte meg az ezt kiszolgáló betegápolási rendszert, melynek kiteljesedését, mint olyan sok mást, a hadi helyzet kedvezőtlen alakulása akadályozta meg. Az adott korban döntően új irányt jelentett, hogy bevezették az önkéntesség elvét és ezzel párhuzamosan a nők alkalmazásának lehetőségét.

Mi történt azokkal a katonákkal, akik a harctéren megsebesültek? Először a tábori kötözőhelyen elsősegélyben részesítették őket, majd a csatatér közelében lévő ideiglenes tábori kórházakba kerültek. Kevésbé súlyos esetben a katonák a mozgó tábori kórház szekerein követték a seregeket és amint visszanyerték harcképességüket, ismét szolgálatra jelentkeztek. Hosszabb ápolást igénylő esetekben a harcoktól távolabb fekvő állandó tábori kórházakba kerültek. Ezek behálózták az országot, de az elhelyezkedésük mindig tükrözte az aktuális hadi helyzetet. A nagyobbak létesítését, berendezését a központi hatalom, konkrétan a Hadügyminisztérium Egészségügyi Osztálya rendelte el, az ideigleneseket pedig az adott katonai parancsnok az illetékes orvossal vagy kormánybiztossal karöltve. Általában valamilyen nagyobb középületet szemeltek ki: iskolát, rendházat esetleg kastélyt, vagy, ha más nem állt rendelkezésre akkor egyszerű parasztházakat.

A katonai egységek mindegyikéhez osztottak be orvosokat. A szabályzat szerint egy huszárezrednek az ezredorvos mellett minden századára jutott egy fő- vagy alorvos. A régi sorgyalogezredeknek már kevesebbel kellett beérniük, az ezred- és zászlóaljorvosokon túl itt már csak két század kapott egy közös orvost. Nagyjából az utóbbiak szerint szervezték meg a honvédzászlóaljakat is.

Az orvoslás terén a szabadságharc idejében még kizárólagos volt a férfiak szerepe, de érdekes, hogy épp 1849-ben kapta meg New Yorkban Elizabeth Blackwell a nők közül a világon elsőként az orvosi diplomáját. A későbbi első magyar orvosnő, a Zürichben 1879-ben végzett Hugonnai Vilma ekkor még mindössze másfél éves volt.

Kossuth Zsuzsanna (1817–1854) a kormányzó elnök legfiatalabb, sorrendben negyedik húga volt. 1841-ben kötött házasságot Kossuth Lajos feleségének fivérével, Meszlényi Rudolf ügyvéddel. A Kossuth-nővérek közül ő volt politikailag a legaktívabb, már fiatalon bekapcsolódott a Törvényhatósági Tudósítások másolásába és terjesztésébe. Férjével ketten alapították meg az Országos Védegylet első vidéki szervezetét Fejér megyében. Összesen három gyerekük volt, a legkisebb az édesapa 1848 januárjában bekövetkezett halála után néhány héttel született. Kossuth Zsuzsanna 1849 elején követte a fivérét Debrecenbe.

A szabadságharc utolsó napjaiban, a menekülés során vesztette el mindössze másfél évet élt kisfiát. Őt magát elfogták, bírósági eljárás indult ellene, de volt fogoly császári tisztek vallomásának köszönhetően felmentették, akik igazolták, hogy ugyanolyan gondos ápolásban volt részük, mint a magyar sebesülteknek. A Jubál Károly-féle szervezkedés kapcsán 1851-ben ismét börtönbe került, itt kiújult korábbi tüdőbetegsége. Magyarországról kiutasították, Brüsszelben, majd az Egyesült Államokban élt. New Yorkban hunyt el 1854-ben.

A cselekvés napjai

1849. április 16-án Kossuth Lajos a tábori kórházak főápolónőjévé nevezte ki: „Erősen meg vagyok győződve, hogy általánosan elismert szelíd keblednek ösztönét követve, sérült vitézeinknek a kórodákbani ápolása körül akként intézkedel, mint egy anyától, testvértől s honunk hű leányától méltán megvárhatni.” A közvetlen orvosi kérdéseken kívül minden, a betegek ellátásával kapcsolatos kérdésben eljárhatott és ilyen irányú tevékenységében mind a polgári, mind pedig a katonai hatóságok kötelesek voltak támogatni. Évi fizetése 1000 forint lett, ami nagyjából egy honvédszázados, vagy egy akkori minisztériumi fogalmazó fizetésének felelt meg.

Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna országos főápolónői kinevezése.

Az, hogy a kormányzó a saját húgát jelölte a tisztségre, sokakból ellenérzést váltott ki, de ha elvonatkoztatunk a nevektől, akkor is megállapítható, hogy a 19. század közepének Magyarországán merőben szokatlan volt egy nő állami alkalmazása, főleg egy hivatal élén, még ha az oly kicsi is volt. Mert hivatal is lett, nem csak tisztség, az irányítása alá rendelték az Országos Kóródai Főápolónői Intézetet.

Kinevezése után nem sokkal már felhívással fordult a tábori kórházak vezetőihez, közöljék, milyen hiányok mutatkoznak náluk a betegek élelmezése, ápolása és a tisztaság fenntartása terén. Ezzel egy időben az ország asszonyait és leányait is felszólította: „Ne várjatok hivatalos kiküldetéseket, ne várjátok a rendszabályok kihirdetését. Minden nő, aki erőt érez magában, keresse fel a helyben vagy vidéken lévő kórházakat!”

1849 tavaszán, nyarán több, mint száz tábori kórház működött országszerte. Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna segédeivel ezek közül összesen hetvenkettőt látogatott végig. Elsősorban azokat, amelyek távol feküdtek, így pontos információkkal nem rendelkeztek róluk, valamint azokat, amelyek nehéz körülmények között működtek. Kísérőül Barna Ignác főorvost nevezték ki mellé, szemleútjukat Gyöngyösön kezdték. Tapasztalataikat így összegezte a főorvos:

Május hó 18-án megérkezvén rögtön a szemléhez kezdettünk, megütközve tapasztaltuk a kórház minden ügyei vitelének összebonyolított zűrzavaros állását, itt a főorvos, a parancsnok járatlansága vagy gyávasága következtében maga kezeié korlátlan kénnyel az igazgatás mindkét ágazatát. Ő bontatott, építtetett, szerződött, fizetett, cselédeket fogadott, utalványozott, magazináriuskodott, maga volt a számvevő etc., etc. Magában a kórházban olly nagy mennyiségű minden féle készlet mellett botrányos tisztátlanság és rendetlenség, minek következtében az Orsz. Főápolónő felszólított ezen ide mellékelt főorvosi utasítás készítésére, melly addig is, míg Oszt[ály] F[őnök] Úr szükségesnek látandja másként egészen, vagy czélszerűbben intézkedni, a főorvosnak sürgetett  teendőiben zsinór-mértékül szolgáljon.”

A nőknek a hadi beteggondozásban való megjelenése nem jelentette azt, hogy férfiakra továbbra ne lett volna szükség. Kossuth Zsuzsanna is a két nem együttes alkalmazását tartotta kívánatosnak. Azonban, hogy a felesleges feszültségeket elkerüljék, az ápolónők felettese az adott kórházban a főápolónők voltak, a férfiakat pedig az őrmesteri rangú sebész alá rendelték.

A szakszerűségre is nagyobb hangsúlyt kívántak fektetni, így Barna Ignác az ápolónők számára tanfolyam beindítását javasolta egy éves időtartammal, orvosok és az Irgalmas Nővérek szerzetesrend bevonásával.

A kormány Pestre való visszaköltözése után Kossuth Zsuzsanna is ide tette át a székhelyét, és a központi tábori kórház felállításában és felszerelésében segédkezett. Fivéréhez írt leveléből kiderül, hogy egészsége már ekkor sem volt rendben, és ezen a későbbi, börtönben töltött időszakok csak rontottak. A szabadságharc utolsó heteiben az általános visszavonulás közepette a kórházak áttelepítése, újak létesítése, a sebesültek elszállítása és a hátramaradottak biztonságos elhelyezése kötötte le a figyelmét.

 

Felhasznált irodalom:
Az 1848–49-es szabadságharc egészségügye és honvédorvosai. Sajtó alá rend. Gazda István; [Antal Lajos et al. tanulmányainak felhasználásával. Összefoglaló tanulmányokat írta Kapronczay Károly. Az előszót írta Schultheisz Emil]. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Piliscsaba–Budapest, 2000.
Barcy Zoltán – Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. Corvina, Budapest. 1986
Földes Éva – Szabó Emma: Kossuth Zsuzsánna. A magyar szabadság ismeretlen hősnőjének élete és levelei. Budapest, 1944.
Kapronczay Károly – Szemkeő Endre: A betegápolás szervezése a szabadságharc idején.
Kertész Erzsébet: Kossuth Zsuzsanna. Kossuth, Budapest, 1983.

A blogbejegyzést írta: Németh György

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: