Fiziker Róbert főlevéltáros, aki egy hónapos tanulmányúton járt Németország legnépesebb tartományában, szakmai észrevételei mellett egyéb, az „aktakalandokon túli” benyomásait osztja meg velünk bejegyzésében.
♦
Észak-Rajna-Vesztfáliában 475 különböző, állami, kommunális, egyházi, gazdasági, céges és egyetemi/főiskolai levéltár van, amelyek aktívan vesznek részt a helyi közösség életében, illetve elismert és megbecsült társadalmi helyzetüknek köszönhetően formálják is azt. Az ezek tevékenységét részben koordináló tartományi levéltár a maga évek alatt kiérlelt struktúrájával egy hatalmas óramű, ahol a különböző fogaskerekek egymásba illeszkedését megannyi motivált és „leleményes Hugo” felügyeli. Ebbe még az is belefér, hogy a tanulmányúton tartózkodó magyar levéltáros teljes jogú és felelősségű tagként vehetett részt a levéltár szakmai tevékenységében és hétköznapjaiban, a restaurátorműhelytől az iratok kiemeléséig, a kutatótermi kiszolgálástól az ügyintézésig.
A tanulmányút alatt munkaidőn túl bőven nyílott lehetőségem arra is, hogy a múlt emlékeire és a mai mindennapokra is fogékony történészi szemmel nézzek körül a tartományban. Duisburgban egy egykori acélmű helyén, 180 hektáros területen alakították ki az éjjel-nappal, ingyenesen, kerékpárral is látogatható ún. Landschaftsparkot, Európa egyik legkedveltebb „nagyvárosi oázisát”, a Ruhr-vidék ipari kultúrájának emlékművét. Érdemes felmászni a hatalmas gépekhez és a nagyolvasztó tetején kialakított kilátótoronyba vezető lépcsőkön, akár a búvármerülést is ki lehet próbálni a korábbi gáztartályban, esténként pedig fényjátékkal kísért kulturális programok várják az érdeklődőket. Természetesen elzarándokoltam Horst Schimanski felügyelő kedvelt, egy 2016-os önkormányzati döntéssel róla elnevezett utca sarkán található kiskocsmájába is, hogy elfogyasszak egy remek currywurstot.
Észak-Rajna-Vesztfália Európa legsűrűbben lakott, az Ír-tenger és a Földközi-tenger között húzódó, százmilliós nagytérségének, az ún. Kék Banánnak (Blue Banana) a központi régiója. A Rajna-Ruhr-vidéken található a német nagyvárosok 25%-a. Az érc- és szénbányászat egykori fellegvára jelentős strukturális változáson megy keresztül, a német szinten magas munkanélküliség (6,8%) dacára a bruttó hazai termék több mint egynegyedét ez a Bundesland adja. A migrációs háttérrel rendelkezők aránya mintegy 24%, a három, történetileg eltérő részből (Westfalen, Lippe, Rheinland) a második világháború után létrejött ún. „kötőjeles-tartomány” különböző kultúrák, hagyományok és szokásvilágok együttélését empatikusan, a problémákat sem takargatva, azok megoldására törekedve kezeli.
Ebben a nyitott, érdeklődő és érett demokratikus légkörben a régi és az új, a tradicionális és az akár forradalmi jól megfér egymás mellett, legyen szó építészetről, vallásról, környezetről, motiváltságról, értékmegőrzésről vagy éppen a múltfeldolgozásról. Ezért lehet a lakosság kedvence egy hattonnás, eklektikus forma- és színvilágú szökőkútmonstrum, ezért tódulnak tömegek Udo Lindenberg, német popénekes a Tízparancsolatot sajátosan átértelmező festményeit és a hittel, a háborúval és egyéb fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozó dalszövegeit is bemutató tárlatára a hatalmas münsteri dómba, és ezért figyelnek és kérdeznek tizenévesek a népképviselet szerepét elméletben és gyakorlatban is ismertető vezetésen a tartománygyűlésben, vagy éppen a nemzetiszocialista korszak helyi történéseit eléjük táró levéltárpedagógiai foglalkozáson.
Az ún. Mach’s rein! kampány keretében a környezet tisztaságának fontosságára hívják fel a figyelmet, többek között azzal, hogy a szemetesládák névre szóló, ötletes felhívásokkal buzdítják a polgárokat azok használatára, sőt, a helyi köztisztasági vállalat honlapjáról mindenki magának is letölthet egy emlékeztető plakátot, pedig a helyi török kisebbség nem vette jónéven – a számos egyéb utónév mellett – a Mehmet (Mach es, Mehmet!) és a Gülcan (Geht doch, Gülcan!) általuk rasszistának tartott használatát. Úgy látszik, „a régi szép időkben” is szükséges volt részletesen instruálni (és a Piroskának szóló édesanyai intelmeket idéző módon szinte mindentől eltiltani) a sétálni vágyókat, legalábbis a mellékelt tábla ezt igazolja.
Münsterben a levéltár modern állományvédelmi részlege, az ún. Technisches Zentrum a múlt század harmincas éveiben gabonaraktárként és ellátó központként működött, és ez a funkciója megmaradt a brit megszállás évei alatt is. Természetesen lelopóztam az egykori kenyérsütő kemencékhez és végiglépegettem a megőrzött vasúti szállítósíneken is. Az 1648-as vesztfáliai béke aláírásának újjáépített helyszínén (hiszen a münsteri belvárost majdnem teljes egészében elpusztították a szövetséges légitámadások), az ún. Friedenssaalban – a béketárgyalások résztvevőiről készült festmények mellett – egy aranyozott ezüstből készült, kakas formájú, a város díszvendégei tiszteletére máig használt ivókupa, egy lefejezett hölgytől származó papucs és egy meggyilkolt áldozattól származó, a bírósági eljárásnál ún. Leibzeichenként bemutatott, levágott, mumifikálódott jobb kéz fogadja a látogatót.
Mühlendorf skanzenjében mintegy harminc, 16–19. századi, nagyrészt eredeti, különböző funkciójú épületet varázsoltak újjá, szélmalommal, autentikusan berendezett és részben ma is működő kézműves műhelyekkel és falusi iskolával. A düsseldorfi Villa Horionban nem csak a négy különböző helyszínen, többek között az operaházban is működött tartománygyűlés történetét a korabeli díszletekbe öltöztetett termeken keresztül bemutató kiállítását élvezhettük,
hanem – miután a Landtag épületében terülj-terülj asztalkám, majd egy izgalmas, heves, de tisztességes vitával kísért plenáris ülés fogadott minket – a tartományi kormány közösen elfogyasztott reggelijének maradékát is megcsodálhattuk. Persze, a kulturális élmények után jutott idő a kulináris élvezetekre is. A münsteri levéltár vezetőjénél jó hangulatban elfogyasztott spárga akkor is emlékezetes marad, ha megelőzte egy óriási méretű pizza is.
Ebben a közegben tehát a levéltár – a maga eszközeivel és kollégáinak elismert szaktudásával – meghatározó és kezdeményező szerepet játszik. Hatalmas összegeket fordítanak egy 1945-ben elsüllyedt szállítóhajóról kimenekített dokumentumok restaurálására, kultúrtörténeti szempontból jelentős értéket képviselő oklevelek és dokumentumok biztonsági másolatainak készítésére (és megőrzésére a Freiburg melletti Oberriedben, négyszáz méteres mélységben, egy egykori, 10 ºC-os, ideális hőmérsékletű bányában), és általában a múlt értékeinek megőrzésére, minél szélesebb körben történő és minél átélhetőbb múzeumpedagógiai eszköztárat felvonultató bemutatására is. Az iratok útja az épületen belül, a különböző munkafázisok az egyes ügyosztályokon percre pontosan nyomon követhetők az elektronikus aktaforgalomban és bár szoktunk élcelődni a poroszos csőlátáson, a folyamatok éppen azért működnek és bízhatók rá rövid betanulási idő után fiatal munkaerőkre (például a teljes kutatószolgálati-kutatótermi tevékenység) is, mert poroszos alapossággal át vannak gondolva és szükség esetén korrigálják is azokat.
A német-magyar levéltári csereprogram 2019-ben Budapesten folytatódik.
Kollégánk részletes szakmai beszámolója A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának honlapján olvasható.
A fotókat készítette és a bejegyzést írta: Dr. Fiziker Róbert
Aktakaland 