A Magyar Nemzeti Levéltár honlapján „Oktatólapok” név alatt valódi kincsesbányát talál az arra kalandozó kutató.
♦
A honlap e csücskében a 20. századhoz kapcsolódó, azt összefoglaló, értelmező tanulmány(ok) mellett többszáz beszkennelt eredeti levéltári forrást, audiovizuális dokumentumokat, fotókat, plakátokat, térképeket, névlexikont és kronológiát találnak az itt böngészők az alábbi három nagy témakörben:
Magyarok a Gulag és Gupvi táborokban
Koncepciós perek Magyarországon 1945 után
Rendszerváltozás Magyarországon 1987–1990
Kik számára lehetnek érdekesek ezek az oldalak?
Minden közép- és felsőoktatásban tanuló fiatal és tanáraik, valamint a kutatók és valamennyi történelem iránt érdeklődő számára megannyi újdonságot tartalmaznak ezek az oldalak.
Felépítésének köszönhetően könnyen, jól elkülönített egységekben böngészhetünk a különböző típusú dokumentumok között, de a kezdőoldal jobb felső sarkában, a Keresés mezőben célirányosan is kereshetünk.
Világtérképre vetítve megtudhatjuk hol voltak Gulág-táborok, nézhetünk egyedi felvételeket a „Nagy Imre és társai elleni bűnügyi per” című propagandafilmből, sőt akár bele is hallgathatunk Mindszenty József bíboros tárgyalásába. Megnézhetjük továbbá az 1990-es választási kampány plakátjait, vagy éppen a Kéthly Annát ábrázoló fotókat.
Emlékpark Szolyván a sztálini terror áldozatainak, a kényszermunkára elhurcolt magyaroknak emlékére (2017)
Pintér Ferenc festőművész figyelemfelhívó plakátja Nagy Imre kivégzésének megemlékezéséről. (1989)
Az erdélyi falurombolás elleni tiltakozás a Hősök terén.1988. június 27.
A pócspetri-per egyik vádlottja, Vitéz Gábor megmutatja hogyan vágta el a telefonvezetéket. Közvetett bizonyíték az eljárásban. 1948. június
Esti fáklyagyújtás a Hősök terén az erdélyi falvakért. 1988. június 27.
Fuszenecker József (a fekete ruhás trombitás) és a “kultúrbrigád” egy Gupvi táborban a Szovjetunióban, 1946.
Az SZDP vezetőségének tagjai Kéthly Anna, Szakasits Árpád, valamint Rákosi Mátyás a Magyar Kommunista Párt Központi vezetőségének főtitkára és Péter Gábor a Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Rendészeti osztályának vezetője a II. világháború európai hadműveleteinek befejezését ünnepelték Szabadság téren. 1945. május 9.
“Kulturált italozás” egy Gupvi táborban (Mendler János jobbra az alsó sorban az első, Fuszenecker József az álló sorban balra a második, trombitával)
Molinó az erdélyi falurombolás elleni tiltakozáson a Hősök terén. 1988. június 27.
Dr. Major Ákos, a Népbíróságok Országos Tanácsának elnöke az Oktogonon Rotyis Sándor és Szivós Péter háborús bűnösök nyilvános kivégzésénél. 1945. február 3.
Mindszenty József hercegprímás a Szent Jobb körmenetben. 1947. augusztus 20.
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések