Kim Bogook jelenleg a Sungkyunkwan Egyetem Kelet-Ázsiai Tanulmányok Akadémiáján kutató professzorként dolgozik, évek óta jár a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába kutatni. Magyarországra először a szöuli olimpián elért eredményeink miatt figyelt fel, majd érdeklődése egészen a Hankuki Egyetem Magyar Tanszékéig vezette útját. A magyar nyelvvel és az országunkkal való kapcsolatáról, pályájáról és kutatási tapasztalatairól kérdeztük.
Hogyan és mikor került először kapcsolatba Magyarországgal?
1988 nyarán, amikor Koreában, Szöulban rendezték a nyári olimpiát, elég gyakran mutatták a magyar csapatokat, sportolókat, akik jó eredményekkel szerepeltek. Még az olimpiát követően is jó hosszú ideig Magyarországgal kapcsolatos hírekkel volt tele a koreai média, mert Korea számára Magyarország volt az első szocialista ország, amellyel diplomáciai kapcsolatot létesített. Engem is nagyon érdekelt ez a kapcsolat, így jelentkeztem a Hankuk Idegennyelvi Egyetem magyar szakjára, mely akkoriban Korea legnehezebb szakjainak egyike volt, emellett nagyon népszerű is volt. A jelentkező mintegy negyven diákból egy diáknak sikerült bekerülni.
Itt szereztem meg BA és MA diplomámat. 1989-ben iratkoztam be, pont akkor, amikor Magyarország és Dél-Korea felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot. Először 1994-ben voltam Magyarországon, de az csak egy egyhetes utazás volt. Nagyon tetszett, így egy év múlva visszajöttem hat hónapra. MA fokozatom megszerzése után, 1999-ben utaztam hosszabb időszakra Magyarországra. Először Debrecenben egy évet vendégdiákként töltöttem, utána 2000-ben iratkoztam be az ELTE doktori iskolájába. 1999 őszétől 2010 nyaráig itt maradtam. Azóta is egy évben többször járok Magyarországra.
Ezalatt az időszak alatt tanított is?
Igen, 2002 őszétől 2010 augusztusáig az ELTE koreai szakán tanítottam. Annak idején, amikor tanítani kezdtem, az egyetemen még nem működött koreai tanszék, hanem a szak a belső-ázsiai tanszékhez tartozott. Eleinte a volt Koreai Kutatási Alapítvány (jelenleg Koreai Nemzeti Kutatási Alapítvány) támogatásával kezdtem tanítani, és ezt megszakításokkal körülbelül 8 éven keresztül folytattam. Nagyon szerettem a magyar diákokat tanítani, tényleg élveztem a tanítást, csak nem vagyok biztos abban, hogy diákok is így voltak vele. Még most is a legjobban az akkori magyar diákok hiányoznak. Nemcsak a “szép régi idők” miatt, hanem mert kiváló, tehetséges diákok voltak. Mindig büszke vagyok arra, hogy olyan remek magyar diákokkal 8 évet együtt tudtam tölteni.
Mi a szakterülete?
Magyar irodalomból doktoráltam, 9 évvel beiratkozásom után, 2009-ben. Örkény István egyperceseivel foglalkoztam a disszertációban. A pontos címe: Az egyperces novellák idegen nyelvre történő fordításával kapcsolatos problémák és egy alternatív fordítási módszerről. Szabó B. István tanár úr volt a témavezetőm. A magyar irodalom a fő témám, Örkény mellett Mészöly Miklós, Csáth Géza, Nádas Péter műveit mutatom be a koreai olvasóknak. Jelenleg Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényét kezdtem fordítani. Még egy tizedét sem fordítottam le, de érzem, nagy fába vágtam a fejszémet. Kiutat keresek a kiadótól, hogy lemondhassak a fordításról…
A magyar irodalom mellett a két Koreára vonatkozó magyar levéltári anyagokkal is foglalkozom, immár több mint 10 éve. Főleg külügyi anyagokat kutatok, és egyéb forrásokat is, melyek a két Koreát érintik. Számos könyvem jelent meg a témában, többek között Dél- és Észak-Koreában zajlott politikai eseményekről, illetve magyar források feldolgozása Észak-Korea kultúrájáról és művészetéről.
Levéltári segédleteket is készítettem, s van olyan könyvem, amelyet nem magyar, hanem koreai külügyi anyagokból írtam. Ez a visegrádi négyekről szóló koreai külügyi anyagok jegyzékét tartalmazza, és angol nyelvű. Ezeken kívül magyar szépirodalmi műveket is fordítottam, amelyek koreai nyelven jelentek meg.
Mennyire volt nehéz a magyar nyelv elsajátítása? Mi volt az első magyar könyv, amit elolvasott?
Miután beiratkoztam az egyetem magyar szakára, mint a többiek, rögtön elkezdtem élvezni az egyetemi életet, ami persze eléggé messze esett a szorgalmas tanulástól. A másfél éves katonai szolgálatot követően, az egyetemre beiratkozásom utáni ötödik évben kezdtem el a komoly tanulást. Főleg színdarabokat olvastam. Örkény Tóték című kisregénye volt az első magyar könyv, amit elolvastam. Persze nagyon tetszett, még az egyetemi színház színpadán is rendeztem belőle egy darabot.
A másfél éves katonai szolgálat tehát megszakította az egyetemi tanulmányokat?
Igen, de ez nálunk férfiak számára szokásos dolog. Koreában a férfiakat általában az egyetemre történt beiratkozás után két évvel katonai szolgálatra hívják be, és a leszerelés után folytatja a tanulmányait.
Mihez volt a legnehezebb hozzászoknia nálunk? Miben különbözünk leginkább, s miben hasonlítunk a dél-koreaiakra?
Nem emlékszem arra, hogy mi volt az, amihez a legnehezebben szoktam hozzá Magyarországon. Az is igaz, hogy gyakran mondták nekem, hogy nagyon nyitott vagyok. De egyet ki kell emelnem: Magyarországon nekem az volt az érdekes, hogy egyfajta kettőségben élt az emberek jelentős része a munka területén. Úgy értem, hogy valakinek van bejelentett munkahelye, de más munkája is van, maszekol, mellékmunkával is foglalkozik, valamikor illegálisan is. A kettősséget azért mondom, mert e két munka között sokszor figyelemre méltó különbség létezik. Mondjuk, az egyik hivatalos, némileg elvont, ideális világot képez, például tanítást, kutatást, a másik privát, konkrét, reális világot. Ez a kettőség évtizedekre is visszanyúlik, egészen a Kádár-korszakig.
Vannak persze hasonlóságok is. Először is szerintem a magyarok babonások, hasonlóan a koreaiakhoz. Akármilyen csúcstechnológiai vívmányokról is beszélnek Koreában, a tudományos fejlődés ellenére mégis nagyon babonások. És tapasztalataim szerint, a magyarok is. Ezt láttam falun is, ugyanis hét évig, egy Heréd nevű kis faluban laktam. Most is elmegyek oda, ha tehetem, az elfelejthetetlen egykori szomszédok miatt. Másrészt mindkét nép vallásos, még akkor is, ha állításuk szerint nem hisznek Istenben. Erről már a 20. század elején Vay Péter is vallott, aki misszionáriusként élt Koreában.
Miben változott Magyarország, mióta megismerte?
Ez relatív kérdés, inkább a magyar társadalomhoz fűződő érzésemről szeretnék nyilatkozni. Miközben minden évben többször járok Magyarországra, különösen mostanában érzem úgy, hogy „elcsendesült” a magyar társadalom, kevésbé hallatja a hangját. Bevallom, lehet, hogy ez az érzésem csak a szubjektivitásból ered, mivel a ’90-es évek közepén csak hat hónapot töltöttem itt. A külföldi szemmel nézve az akkori magyar társadalom mozgalmas volt, jó értelemben is, rossz értelemben is. Ha az EU-csatlakozás előtti és utáni időre gondolok, akkor is a mozgalmasság jut az eszembe. Persze most jóval világosabb, tisztább lett, ez tagadhatatlan, de mégis úgy érzem, hogy elcsendesült, az értéksemlegesség értelmében.
Hogyan emlékszik a 2002-es koreai labdarúgó vb-re? Látott élőben meccseket?
Sajnos 2002-ben pont Magyarországon voltam. A mexikói vb óta az volt a reményem, hogy én is délután vagy este nézhessem a meccseket az időeltolódás nélkül. Amikor a FIFA eldöntötte, hogy a 2002-es VB-t Korea és Japán közösen rendezze, akkor gondoltam arra, hogy végre normális időben, nem álmosan nézhetem a közvetítéseket. De a hazai rendezésű VB-t is félálomban néztem Magyarországon. Pedig sok képet böngésztem akkoriban, figyelve, hogy Koreában mi zajlik. A legérdekesebb fotónak azt találtam, hogy egy temetésen mindenki örömteli arccal üdvözölte a koreai csapat győzelmét.
Milyen tanulságokkal jártak Ön számára a magyarországi szakmai tapasztalatok?
A kérdésre válaszként idézni szeretném egyik könyvem bevezetésének egy részét: „Kezdetben úgy hittem, azért kellett idejönnöm, hogy személyesen láthassam Örkény nyomát, teljes mélységében megérthessem és legfőképpen érezhessem nyelvének sokszínűségét és mélységét, valamint hogy hallgathassam azokat, akik róla beszélnek. Ma már azonban belátom, hogy mindez tévedés volt csupán. Nem azért vezérelt engem Magyarországra, hogy megmutassa nekem műveinek hátterét, hanem azért, hogy onnan szemlélhessem a világot, ahonnan ő tette azt egykoron. Ìgy aztán onnan láttam a világot, ahol ő valaha élt, s megértettem, hogy már nem muszáj ahhoz Magyarországon lennem, hogy őt keressem, hiszen Örkény mindenhol jelen van, ahol gondolatai kifejezésre kerülnek…”
Nem a szakmai tapasztalat, hanem a több mint tizenkétéves éves magyarországi tartózkodásom adta nekem a becses szemszöget, hogy onnan, Magyarországról nézhessem a világot. Merem mondani, hogy nekem ez volt a legértékesebb tanulságom.
Mikor járt először magyar levéltárban?
2002-ben, amikor a doktorátus mellett az ELTÉ-n kezdtem tanítani. Akkor kezdtem ismerkedni a levéltári anyagokkal egy magyar kutató, Szalántai Balázs révén, aki akkoriban az órámra is járt. Az ő segítségével tudtam olvasni néhány Koreára vonatkozó külügyi anyagot. Nagyon érdekesek voltak, de a sok elfoglaltságom miatt nem tudtam rendszeresen járni az akkori Magyar Országos Levéltárba, annak ellenére, hogy mindig nagy figyelmet szenteltem neki. Ha jól emlékszem, 2006-ban, vagy 2007-ben jártam először a nevemre kiállított látogatói jeggyel.
Mennyire volt nehéz kiismernie a magyar levéltári rendszert? Miben különbözik az a koreaitól?
Persze még most se mondhatom, hogy kiismerem a magyar levéltári rendszert. Őszintén szólva, a kutatás kezdete után pár évig nem is tudtam, mi a fond, vagy az állag, vagy mi a TÜK. De most már segíteni is szoktam más kutatóknak, ha szükséges. Ez teljes mértékben a levéltári munkatársaknak köszönhető! Több mint tíz év alatt többször megfordultam a (volt) Hess András téri kutatóban, a Lángliliom utcai kutatóban, és persze a Bécsi kapu téri főépületben is, s mindenhol kedves, és maximálisan segítőkész levéltári munkatársakkal találkoztam, és tőlük mindig csak tanultam, tanultam, tanultam. Sőt még most is tanulok!
A koreai levéltári rendszerrel összevetve a legnagyobb különbség az, hogy nálunk Koreában a külügyi levéltár egy önálló intézmény, akárcsak Lengyelországban. Ezért alig megyek a Koreai Nemzeti Levéltárba, inkább a Külügyi Levéltárban szoktam kutatni. Koreában főleg a Magyarországra, illetve a többi kelet-közép-európai országokra vonatkozó anyagokat nézem át, hogy összehasonlíthassam a két országból származó dokumentumokat.
Milyen kutatási nehézségekkel találkozott?
Eleinte, mivel nem ismertem a levéltári rendszert, nem is tudtam hol kezdjem el keresni a dokumentumokat, amelyekre kíváncsi voltam. De minél többet jártam, a levéltári munkatársak segítségével annál jobban megértettem a levéltári rendszert, így az első nehézségen már túl vagyok, azt hiszem. Jelenleg két nehézségem van. Az egyik a távolság. Tudni tudom, hogy a levéltárban ilyen-olyan anyagok vannak, de hiába, mert rögtön nem lehet hozzáférni Koreából. Emiatt nagyon nyugtalankodom, ilyen pillanataimban meg is szoktam váltani a repülőjegyet Magyarországra, de általában azért megvárom a következő iskolai szünetet. Mert az út költséges, így inkább arra törekszem, hogy az iskolai szünetben hosszabb időre maradhassak a levéltárban. A másik nehézség az, hogy még mindig találok új anyagokat a levéltárban. A külügyi anyagok a pártiratokra utalnak, azok pedig a különböző minisztériumok anyagaira. Persze ez nem nehézséget, hanem örömet is jelent!
Mi volt a legérdekesebb vagy legmeghökkentőbb irat vagy téma, amivel találkozott akár odahaza, akár nálunk?
Nagyon sok téma jut eszembe ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Ilyen például az észak-koreaiak által a dél-koreai elnök ellen elkövetett 1983-as ranguni bombamerénylet, illetve az ezzel kapcsolatos tokiói információk és következtetések. Akkor 21 ember meghalt és 46-an megsebesültek, de az elnök túlélte a támadást. Vagy ilyen Pak Csong Hi dél-koreai elnök 1979-es meggyilkolása, vagy az 1976-os „baltás gyilkosság” incidense, amikor két amerikai katonát öltek meg észak-koreai fegyveresek a koreai demilitarizált övezetben. Olyat is tudnék mondani, ami bizonyára a magyarokat is érdekli: egy észak-koreai diák, aki az ’56-os forradalomban is részt vett, és a forradalom leverése után Jugoszláviába, majd onnan Svájcba disszidált. Végül visszajött Pestre, majd észak-koreai diplomaták azonnal küldték tovább Koreába. Röviden nem lehet összefoglalni a történetet, akit érdekel, olvassa el az erről írt cikkemet.
De a legérdekesebb témának a rendszerváltást tartom. Persze nem csak engem, hanem sok más kutatót is érdekel, de engem főleg az, hogy Koreának milyen szerepe volt a magyar rendszerváltásban. A magyar és koreai levéltári anyagok szerint a ’70-es években, ha nem is hivatalosan, de volt kapcsolat Magyarország és Dél-Korea között, főleg kereskedelmi téren. A ’80-as évek elején az MSZMP KB is hozott egy olyan határozatot, hogy lehetővé váljon a Dél-Koreával való kapcsolat felvétele. Az akkori jelentések közül különösen érdekes az, amelyek Washingtonból származnak. A két ország kapcsolata egyre erősödött, végül Korea számára Magyarország lett az első szocialista ország, amellyel hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített, és ez az esemény majdnem egybeesett a magyar rendszerváltás folyamatával. Az az igazság, hogy még dolgozom a témán, most is az ezzel kapcsolatos iratokat gyűjtöm és értelmezem.
Milyen Észak-Korea megítélése Dél-Koreában? Remélik a kommunista rendszer közeli megváltozását?
Őszintén szólva, én nem vagyok szakértője ennek a témának. Viszont azt hiszem, hogy alig van hozzáértő. Sokan sokféle dolgokról beszélnek, de az, amit mondanak, csak reménykedésük vagy szubjektív elképzelésük. Általánosságban azt mondanám, hogy sokan úgy vélik, a közeli jövőben nem várható az észak-koreai rezsim megváltozása, de hosszú távon igen. Számomra az az érdekes, hogy ne csak Észak-Korea, hanem Dél-Korea is tanuljon a magyar rendszerváltás és a kelet-közép-európai országok példájából, persze nem csak a jót, hanem a rosszat is figyelembe véve, hogy az utóbbit el lehessen kerülni.
Esélyesnek tartják a két Korea egyesülését?
Igen. Csak ne folyamodjon senki erőszakhoz.
Az interjút készítette: Szakács Annamária és Török Ádám
Aktakaland 