Skip to content

Aktakalandorok: Interjú Szabó Csabával, az MNL új főigazgatójával II.

Vissza az első részhez

Aktakalandorok rovatunk számára készítettünk interjút a Magyar Nemzeti Levéltár 2017 áprilisában kinevezett új főigazgatójával, a korábban általános főigazgató-helyettesi posztot betöltő Szabó Csabával. A tudományos pályaíven és a levéltárat érintő kérdéseken kívül az első levéltári emlékekről, valamint utazásról, kikapcsolódásról és hagyományőrzésről is szó esett a beszélgetésben. Második rész.

 

Bécs után visszatért Budapestre, ahol rövidesen általános főigazgató-helyettes lett.

2015 júliusában tértem vissza főosztályvezetőként, majd 2015 decemberében lettem általános főigazgató-helyettes, ami betöltetlen pozíció volt. Kezdetben tehát oda kerültem vissza, ahol elkezdtem az Országos Levéltárban a karrieremet. Úgy ítéltem meg, hogy ebből a pozícióból jobban tudom segíteni Mikó Zsuzsanna főigazgató munkáját, másrészt szükségem volt egy kis időre, hogy utolérjem magamat, átlássam, mi változott meg, amíg én Bécsben voltam.

Az integráció, majd a kényszerű költözés új feladatokat is hozott: levéltári iratok, kollégák, felszerelés költöztetése a Daróczi utcai épületbe, a kormányhatározat érvényesítése. Nem egyszerű megküzdeni a problémákkal, hiszen a költöztetés kapcsán támadások is érték a levéltárat. Ezeket tudni kell kezelni, de ezek a kihívások inspirálnak. Feladataim közé tartozónak érzem azt is, hogy az Országos Levéltár megfelelő új épületet kapjon. A politikusokban tudatosítani kell: 100 évente megteheti a mindenkori kormányzat, hogy új levéltári épületet ad a szakmának és a nemzetnek.

Az általános főigazgató-helyettesi poszt mennyiben segítette a felkészülést a főigazgatói feladatokra?

Vezetői gyakorlatom volt korábbról is. Ami fontos volt ebben a posztban, az az új tapasztalat a levéltár méretét illetően. Hiszen 2010-ben, amikor elmentem a levéltárból, az még egy kisüzem volt, 160–200 munkatárssal, 3–4 telephellyel. Azóta megtörtént az integráció, és egy nagyvállalathoz jöttem vissza. Ma 21 tagintézményben, 600–700 munkatárssal, az Országos Levéltár mellett megyeszékhelyeken, a fióklevéltárakkal együtt több mint 80 telephelyen dolgozunk. Általános főigazgató-helyettesként hasznos volt ezekbe a folyamatokba belelátni.

Mikor válnak ismét kutathatóvá a költözés miatt nem hozzáférhető iratanyagok? 

Az MNL a saját telephelyén meg fogja oldani ezeknek az anyagoknak a kutathatóságát, adott hozzá a személyzet és az infrastruktúra. Ez a leggyorsabb, legköltséghatékonyabb megoldás. Konkrét időpontot nem tudok mondani, de amint a költözés lezajlik. A kormányzattal együttműködünk a költözésben, de a még több telephelyre költözést átmenetinek tekintem, s megoldásként kérjük az új épületet.

Mi az erőssége a Magyar Nemzeti Levéltárnak, s mi az, amivel elégedetlen? Mi az, amin szeretne változtatni és hogyan?

Erősségünk az integráció. A közös projektek, mint a reformáció emlékéve, az első világháborús projekt vagy a Gulág-emlékév eredményei mutatják az integrációban rejlő szellemi potenciált.

Ki kell használnunk az országos hálózatunkat – ami ilyen formában teljesen egyedülálló az országban – mind a szellemi kapacitás, mind az iratanyagok tekintetében. Ez mit is jelent pontosan? A múzeumok ilyen értelemben kevésbé tudnak összefogni, mint a levéltárak, akiknek hasonló anyaguk van. Úgy látom, ebben még nagyon sok lehetőség rejlik.

Fotó: Czikkelyné Nagy Erika

Futó projektjeink között az 56-os perkataszter, a pártarchontológia Európában is egyedülálló lesz, amit csak a közös munkával lehet megcsinálni. Komoly kihívás és feladat, de mindenképpen erősség ez.

A javítandó feladatok közül a levéltári szakma megbecsülését, presztízsét emelném ki, amin volna mit javítani, de ez sajnos nem rajtam múlik. Mivel viszonylag kis létszámú szakma vagyunk, nagyon fontos lenne az összefogás. Be kell bizonyítani, hogy tudunk olyan szolgáltatásokat nyújtani, ami hasznos.

Mit hoz a jövő? Hogyan képzeli el a levéltárat 5 év múlva? Milyen kihívásokkal kell megküzdeni?

Mindig adott, konkrét feladat van, kihívások, amiket meg kell oldani. A Magyar Nemzeti Levéltárnak jelenleg 80 körüli ingatlana van. Legyen kevesebb, de jó minőségű. Az átlagosan húsz éves gépjárműparkot le kell cserélni. Meg kell építeni az új Országos Levéltárat, elképzelésem szerint 35 ezer négyzetméteres alapterülettel. A költözés kapcsán az egyeztetések folyamatban vannak az új épületet illetően, számtalan helyszínt néztünk meg ennek érdekében. Célunk egy fenntartható, 21. századi, energiatakarékos épület, ami 100–150 évig megoldást jelent.

Tudjuk, hogy prioritásnak tekinti a levéltár nemzetközi kapcsolatainak erősítését. Milyen lehetőségeket, perspektívákat lát ebben, illetve mik lesznek a legfőbb csapásirányok ezen a téren?

Feladatunknak tekintjük a Kárpát-medencei, határokon túli iratok, az ún. Hungarika gondozását, mely egyben levéltári missziós kötelesség is. Ez érinti a szomszédos országokat, illetve ide tartozik a bécsi mellett a moszkvai levéltári delegátus intézménye is. Az orosz-magyar kapcsolat mindent megélt már: voltak nagyon rossz, de jó pillanatai is. Jelenleg egy mélypontról sikerült újra bizalmat építeni, melynek eredményeképpen az Orosz Magyar Levéltári Vegyes Bizottság hét év szünet után újra összeült. Új delegációk létesítése a közeljövőben nem várható, de már többször felvetettük egy-egy delegáció létesítésének a fontosságát a Vatikánban, illetve Isztambulban.

Missziós feladatnak érzem, hogy képzésben, továbbképzésben és utánpótlásban is segítsük az itthoni és a határon túli magyar levéltárosokat, mert erre nagyon nagy szükség van. Ennek érdekében egy képzési tervet is kidolgoztunk, amely már a kormányzat előtt van. Jelenleg Erdélyben 10–12 magyar levéltáros dolgozik. Vannak olyan megyék, mint Hargita megye, ahol az írásbeliség jellemzően ma is magyar nyelvű, mégis csak egy levéltárost engedélyezett a román állam Csíkszeredában.

Más utódállamokban, a Felvidéken, Kárpátalján is hasonló sajnos a helyzet: az iratanyag pusztul, nem tudják feldolgozni, mert nem beszélik a nyelvet a levéltárosok és kapacitás sincs rá. Még Szerbiában a legjobb a helyzet, mert ott dolgoznak magyar levéltárosok, de utánpótlás ott sincs sajnos.

Az Aktakalandorok rovatban igyekszünk a történész szakembereket magánemberként is bemutatni. Mivel tölti a szabadidejét? Mi az, ami kikapcsolja, feltölti? Vannak-e kedvenc borai, borvidékei?

Szeretek utazni a családdal, barátokkal, és az fel tud tölteni. Volt egy időszak, amikor mindig nálam volt az útlevelem, hogy bármikor startra kész lehessek. Évente többször is, 4–5 alkalommal utazom Erdélybe, ahol nagyon sok barátom van. Ezek intenzív kikapcsolódások, túrázásokkal egybekötve, melyek teljesen feltöltenek, kicserélnek.

Nagyon szeretem a bort. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, akkor úgy mentünk el nyaralni, akár sátorral, akár apartmanba, hogy legyen borvidék a közelben. Kedvenc borvidékem a szekszárdi, de „mindenivó” vagyok – bár ez hangulat kérdése is igazából. Szeretem a mátraaljai borokat, annak ellenére, hogy az nem a leghíresebb bortermelő vidék, valamint a tokaji borokat. Zalában van egy kis pincém, valamint egy kétszázötven négyszögöles területem, ahol én is műkedvelő borászkodom, ami azt jelenti, hogy éves szintem öt-hatszáz liter bor terem nekem – rizling és vörös cuvée. Ez asztali bor, azaz ha vendégem jön, oda merem tenni elé. Ezekben az van, amit a Jóisten beletett. Meg én!

Fotó: Kánya Gyöngyvér

A másik kikapcsolódási formám a hagyományőrzés, ami szintén Erdéllyel kapcsolatos. Egy barátommal találtuk ki Erdélyben, amikor Szentegyházán voltunk az „őszi hadjáraton”. Hihetetlen hatással volt ránk, hogy egyszerre kétszáz beöltözött huszár lovasrohamát láttuk.

Addig is tudtuk, hogy a zalai honvédek is részesei voltak a 48-as eseményeknek, de kis utánajárással kiderült, hogy a zalai honvédek nagyon odatették magukat 1848–49-ben. Hamar besorozták őket Jellasics bevonulása miatt – ez volt a 47. számú zalai honvédzászlóalj, aminek mi a hagyományát őrizzük. Pákozdtól kezdve Világosig végigharcolták tulajdonképpen az egész szabadságharcot. Másfél év leforgása alatt 3400 km-t gyalogoltak és sok csatában részt vettek. Ennek megfelelően nagy volt sajnos a veszteségük is. Legnagyobb haditettüket Budavár május 21-i visszafoglalásakor érték el, ugyanis a várra a zalai honvédek tűzték ki elsőként a nemzeti trikolórt.

Zalában van egy egyesületünk, a Zalai 47. Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület, húsz taggal. Országos eseményeken is részt veszünk, mint például a május 21-i hagyományőrző rendezvény a Várban. Idén mintegy százhúszan voltunk ott, honvéd és huszár hagyományőrzők, de tervezzük, hogy 2019-re több ezres társaságot összehozunk az ostrom emlékére.

Zalában a gyerekek szinte „szétszedik” az egyesületünk tagjait, ha megjelennek az iskolákban 48-as korhű honvéd egyenruhában, ahol a kardot, puskát is megfoghatják a gyerekek. Ez hatalmas élmény nekik. Ezzel együtt a történelmi ismereteket is át tudjuk adni számukra. Fontos ez a hagyományra, nemzeti identitásra nevelés szempontjából, ami a történésznek, levéltárosnak feladata is szerintem.

Milyen kutatási témával, tudományos munkával foglalkozik mostanában, illetve az utóbbi időben?

Mikó Zsuzsával és Majtényi Gyurival Noel Fieldről készítünk kötetet. Amerikai állampolgárról szól a mű, aki az amerikai és a kelet-európai titkosszolgálatoknak is dolgozott. Prágában elfogták, személyét a Slánsky-pernél és a Rajk-pernél is felhasználták, de nyilvánosan sehol. Sőt, a nevelt lánya öt évet lehúzott a Gulágon. Soha nem közölt dokumentumokat fogunk közreadni, hihetetlen jellemrajzokkal. Magyarul és angolul is megjelenik ez a kötet.

Ö. Kovács József kollégámmal is készítünk egy könyvet, ami egy kései hivatástörténet: Jóska készített interjút Ullmann Péter premontrei szerzetessel, akit a kommunizmus idején fiatalon, a hatvanas években szenteltek pappá Lengyelországban, teljesen illegálisan. Az egész életútja rendkívül izgalmas. Ez is eleve nagyon érdekes, hogy a kommunizmusban csak a három állam által engedélyezett férfi iskolafenntartó rend működhetett 1950 után Magyarországon, azokat is nagyon ellenőrizték, a többit pedig feloszlatták. Közben pedig van egy fiatalember, aki azt mondja, hogy nekem az a hivatásom, hogy pap legyek, illetve szerzetesi életet folytassak. Az MTA Zenetudományi Intézetben dolgozott, előtte az orvosi egyetemre járt, így művész, orvos ismerősei is voltak. Éppen ezért egy hihetetlen társadalomrajz lesz ez a kötet a kádári kommunizmusról. És az egyház története, a premontrei szerzetesrend története is benne van.

Advertisements

1 hozzászólás »

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: