Skip to content

Mióta kopogtat a népszámlálási biztos?

A volt KSH Levéltára népszámlálási iratai a Magyar Nemzeti Levéltár

Országos Levéltára (MNL OL) őrzésében

A Központi Statisztikai Hivatalról a legtöbb embernek a népszámlálások jutnak eszébe. Ez nem véletlen, hiszen az 1871-ben létrehozott hivatal (Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal[1]) alapfeladata az ország társadalmi és gazdasági adatainak gyűjtése, feldolgozása és közzététele volt. A hivatal ezt a feladatát az 1869-től tízévente rendszeresen tartott népszámlálások keretében teljesítette. A kalandos történet, és a véletlen szerencse itt sem hiányozhat: a számlálóívek adatai alapján elkészített eredeti feldolgozási táblák – amelyeket az akkurátus hivatalnokok évenként elkülönítve témakör és területi egység szerint rendezve nagyméretű dobozokban tároltak – túlélésüket annak köszönhették, hogy napi használatban voltak, így a levéltártól elkülönítve őrizték őket[2]. A KSH 1949 előtt keletkezett más iratai a háború során nagyrészt elpusztultak. A volt KSH Levéltára anyagából 2007 és 2009 között mintegy 4230 folyóméternyi irat került be illetékességből levéltárunkba[3].

időszalag

Rendkívüli összeírások:

  • 1938-1939-ben három, az időközben visszacsatolt Felvidéket és Kárpátalját érintő népességösszeírás

  • az 1960-as évektől kezdve hat mikrocenzus (1963, 1968, 1973, 1984, 1996 és 2005. évi felmérések). A mikrocenzusok 1, illetve 2%-os reprezentatív mintavétellel dolgozó időközi kis népszámlálások voltak.

Az MNL OL által átvett anyagban az 1880 és 1990 közti valamennyi népszámlálással, (beleértve az 1938-39. évi részleges összeírásokat is), illetve az 1973., az 1984. és az 1996. évi mikrocenzusokkal kapcsolatos iratok megtalálhatóak. A legtöbb népszámlálás azonban nem fedi le a népszámlálási adatokkal kapcsolatos valamennyi iratfajtát.

Milyen típusú iratok léteznek a népszámlálásokkal kapcsolatban?

 

A számlálókörzeti jegyzékek

A nyomtatvány „Utca-, házszám és lakásjegyzék” (városok esetében „Városi számlálókörzeti címjegyzék”) megnevezéssel is előfordul. Tartalmazza az adott házszámhoz tartozó ingatlan tulajdonosának vagy bérlőjének nevét, az épület jellegét és az ott tartózkodó egyének számát. A levéltárban az 1970. évi népszámlálással kapcsolatban találhatóak ilyen iratok, körzetenként a vonatkozó számlálókörzet gyűjtőíveihez (lásd lentebb) csatolva.

A számlálókörzeti térképek

Különféle térképvázlatokat már az 1960. évit megelőző népszámlálások előkészítésénél is használtak, 1960-tól azonban már az egyes települések egységes, 1:5000 (később 1:4000) méretarányú térképein jelölték be a kialakított számlálókörzeteket. A levéltárban az 1970., 1980. valamint 1990. évi népszámlálások térképei találhatóak meg. Az 1970-es népszámlálásból csupán az egyes körzeteket ábrázoló számlálóbiztosok által készített, gyakran kiollózott térképvázlatokat őrizzük, melyek az adott körzet számlálókörzeti jegyzékéhez csatolva maradtak ránk. Az 1980. és 1990. évi térképek ellenben teljesek, valamennyi település térképe megtalálható külön dossziéba rendezve. A települések utcahálózatát kiemelő térképeken az egyes körzetek határai a térkép többi elemétől jól elkülönülő vonallal vannak bejelölve, a határokon belül pedig feltüntették a számlálókörzet számjelét is. Így pontosan megállapítható, hogy egy adott számlálókörzetbe mely utcák tartoztak.

Az adatfelvételi lapok

A népszámlálások adatfelvétele az 1941-ig számlálólapnak nevezett adatfelvételi ívekre történt. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy az adatfelvételi ívek bizonyos kivételektől eltekintve sajnos ma már nincsenek meg, mivel az adatfeldolgozás megtörténte után – elsősorban terjedelmi, illetve adatvédelmi okokból – valamennyi népszámlálás adatfelvételi lapja azonnal selejtezésre került (már egyetlen népszámlálást figyelembe véve is óriási iratmennyiségről van, gondoljunk csak a legutóbbi, 2011-es felmérés 12 millió kérdőívére[4]).

A családkutatók számára jó hír, hogy ez alól mégis kivételt képez az 1869. évi népszámlálás, melynek számlálólapjai a területileg illetékes megyei levéltárakban esetlegesen megtalálhatóak, abban az esetben, ha időközben nem selejtezték őket. Ennek az az oka, hogy az első hivatalos magyar népszámlálás során az összeírás elvégzése mellett az adatok összegzése, feldolgozása is a helyi szervek feladata volt, vagyis a számlálólapokat nem küldték fel a központba a statisztikai szakosztályhoz.

Megőrzésre kerültek továbbá az 1970. évi népszámlálás 25%-os, valamint az 1980-as és 1990-es népszámlálások 20%-os ún. reprezentatív mintájának kérdőívei. Ezeken a népszámlálásokon ugyanis kétfajta kérdőív volt: az egyik az alapvető kérdéseket tartalmazta, [ezekre a lakosság 75%-ának (később 80%) adatait vették fel], a másikkal, ami egy bővített kérdéssort tartalmazott, a lakosság fennmaradó 25 százalékát (később 20) keresték fel a kérdezőbiztosok[5] (csak példaként: míg az alap kérdőív csupán a családi állapotra és az élve született gyermekek számára kérdez rá, a bővítettben dátummal együtt érdeklődtek a házasságkötések, válások-özvegyülések és élettársi kapcsolatok iránt, valamint név szerint felsorolandó volt az összes gyermek a születés és az esetleges halálozás időpontjával).

Adatvédelem

Az adatfelvevő lapok szenzitív adatok sorát tartalmazzák, kutathatóságuk tehát szigorú korlátozás alá esik[6]. Az elemi személyes adatokon (név, születési hely és idő) illetve a családi állapot részletein túl az 1970. évi kérdőívek például foglalkoznak az illető korábbi lakhelyeivel, aktuális tartózkodási helyével (ami lehet megnevezett kórházi osztály is), iskolázottságával, szakképzettségével, munkaviszonyával (visszamenőlegesen). A nyugdíjazás okai közt megnevezhető volt betegség is, de az is előfordult, hogy a számlálóbiztos a megjegyzés rovatban nyíltan utalt az összeírt személy fogyatékosságára. Szerepelt kérdés az anyanyelvre, illetve 1980-tól már a nemzetiségre vonatkozóan is. Az azonos ingatlanhoz köthető személyi kérdőíveket az ingatlan adatait tartalmazó ún. lakásösszeíróívbe helyezték. Ebben az ingatlan tulajdoni viszonyai, kora, állapota mellett a közművesítettség szintjére, egyes helyiségek alapterületére, sőt az ingatlanban található értékesebb használati cikkekre is részletekbe menően rákérdeztek.

Az 1970, 1980, 1990. évi reprezentatív minták számlálókörzet szerinti csomókba rendezett összesen 2084 iratfolyóméternyi kérdőíve 2007-2008 óta az MNL OL őrzésében van, XXXII-23-a (1970.), XXXII-23-d (1980.), végül az 1990. évi az XXXII-23-f jelzet alatt.

Érdekesség – a mikrocenzusok

Ugyanezen a levéltári helyen találhatóak az 1973. (XXXII-23-c), 1984. (XXXII-23-e), valamint az 1996. évi mikrocenzus (XXXII-23-g) összesen 295 ifm.-t kitevő adatfelvételi lapjai is. E három mikrocenzus mindegyike a lakosságnak mindössze 2%-át szondázta meg – ezeket az adatokat vetítették ki aztán a teljes népességre bizonyos hibahatárok figyelembevételével. A mikrocenzusok célja a szokványos népszámlálási témakörök időközi vizsgálatán túl bizonyos aktuális társadalompolitikai jelenségek megfigyelése is, melyekre egy szokványos „nagy” népszámlálás keretén belül nem lett volna kapacitás. A kérdőívek ezért értelemszerűen nagyobb terjedelműek, az alap népszámlálási kérdésekhez képest bővebb kérdéssort tartalmaznak. Az 1984. évi mikrocenzus egyebek mellett megpróbálta felmérni például a lakosság egészségi állapotát, az ingázási szokásokat, vagy a nyugdíjasok helyzetét. Az adatok értelemszerűen szenzitívnek minősülnek.

A gyűjtőívek

A népszámlálás során felvett hatalmas mennyiségű adat feldolgozása évekig eltart, az államnak azonban legalább a legelemibb információkkal kapcsolatban (pl. lakosságszám) egy előzetes gyorsjelentés keretében mielőbbi adatszolgáltatásra van szüksége. Ennek eszközei a számlálóbiztos által az összeírást követő néhány napon belül elkészítendő számlálókörzeti gyűjtőívek. A gyűjtőívek tartalma nagyon hasonló a számlálókörzeti jegyzékekéhez, azzal a különbséggel, hogy míg a jegyzék régebbi adatok alapján lett összeállítva, a gyűjtőív már a legutóbbi aktualizált információkat tartalmazza. A levéltár őrzésében az 1970. és az 1980. év gyűjtőívei találhatóak meg. Korábbi népszámlálások gyűjtőíveit a területileg illetékes megyei levéltárakban érdemes keresni.

A feldolgozási táblák

A népszámlálások adatainak feldolgozását sokáig papír alapú ún. feldolgozási táblákon végezték. Mivel a műveletet az 1880. évben központosították, a táblák ettől kezdve találhatóak meg a KSH iratállományában[7]. Az 1949. évig ezek kézzel beírt számjegyekkel kitöltött nagyméretű (A/3, A/2 méretű) nyomtatványok, 1960-tól kezdve azonban fokozatosan elkezdték alkalmazni a megfelelő számítástechnikai újításokat. Az 1970. évi feldolgozási táblák már teljes egészében számítógéppel szerkesztett és kinyomtatott dokumentumok, 1990-től pedig teljes egészében áttértek a digitális adatfeldolgozásra.

Az egyes táblák eltérő területi bontásban, különböző témakörök szerint készültek. A felbontás szintje legrészletesebb: a községi tábláktól halad a járási, illetve megyei összesítéseken át a legkevésbé részletes országos feldolgozásokig. A témakörök jellemzően a lakosság demográfiai, műveltségi foglalkozási és lakásviszonyaira koncentráltak. A táblacímek teljes listája az 1980-as népszámlálással bezárólag megjelent A magyar népszámlálások előkészítése és publikációi 1869-1990 c. KSH kiadvány II. kötetében.

Egy tipikus községsoros tábla a következőképpen épült fel: a fejléc tartalmazza az évet, a földrajzi egységet (megye, járás), a tábla kódszámát és megnevezését. A táblázat sorai a járás egy-egy településéhez tartoznak (a községek legtöbbször csak sorszámmal vannak jelölve), az oszlopok pedig a tábla témájával kapcsolatos valamilyen ismérvet jelenítenek meg, egy anyanyelvet vizsgáló tábla esetén például a lehetséges nyelveket. A sorok és oszlopok metszetét képező egyes cellákba egy számadat került: adott településen milyen jellemzőből mennyi van. A feldolgozási táblák tehát semmilyen személyes adatot nem tartalmaznak, a számadatok értelmezéséhez pedig az adott népszámlálás módszertanával kapcsolatos bizonyos felkészültség szükséges. A táblázatok elkészültét követően a KSH Népszámlálás munkatársai a további munkák során már csak a bennük foglalt adatokkal dolgoztak.

Tipp: A népszámlálások feldolgozását, összesítését a KSH kiadványaiban közzétette. A megjelent műveket a KSH Könyvtára azóta már digitalizálta, elérhető honlapjukon, ill. a Hungaricana portálon, KSH Népszámlálási Digitális Adattár néven. A kiadványok azonban csak a fontosabb adatsorokat közölték részleteiben, a teljes adatsorok kizárólag az eredeti táblákból ismerhetőek meg.

Az 1880 és 1980 közötti, összesen tizenegy népszámlálás, valamint az 1938-1939. évi felmérések feldolgozási táblái, melyek az MNL OL őrzésében a XXXII-23-h állag alatt találhatóak, együttesen jelentős mennyiségű iratot képviselnek – a 3808 darab doboz összesen 457 ifm iratot tartalmaz.

Összességében megállapítható, hogy a KSH népszámlálási iratai, bár módszertani okokból hézagosak, nem foglalhatják magukba a magyar népszámlálások során valaha keletkezett teljes iratanyagot, mégis mint a magyar történelemre nézve a maga nemében egyedülálló, sokoldalú, máshonnan ilyen teljességben meg nem szerezhető információval szolgáló forrásanyag, kiemelkedő értékkel bírnak.

 

Irodalom

Thirring Lajos: Az 1869-1980. évi népszámlálások története és jellemzői. I. (1869-1910) Budapest: KSH, 1983.

Thirring Lajos: Az 1869-1980. évi népszámlálások története és jellemzői. II. (1820-1941) Budapest: KSH, 1988.

Az 1869-1980. évi népszámlálások története és jellemzői. Thirring Lajos tanulmányai és hagyatéka alapján összeáll. Dallos Ödönné. Budapest: KSH, 1989.

Az 1869. évi népszámlálás vallási adatai. Összeállította: Sebők László. TLA Teleki László Intézet. KSH Népszámlálás. KSH Levéltár. 2005.

A magyar népszámlálások előkészítése és publikációi, 1869-1990. I-III. Szerk.: Klinger András, Kepecs József. Budapest: KSH, 1990, 1992, 1995.

Dr. Lakatos Miklós: A Központi Statisztikai Hivatal szervezete és működése, 1867–2002. Statisztikai Szemle, 81. évfolyam, 2003. 5–6. szám, 466-490.

Dr. Lakatos Miklós: Az adatvédelem jogi szabályozása a magyar népszámlálások történetében. Statisztikai Szemle, 78. évfolyam, 2000. 10–11. szám, 794-812.

Czibulka Zoltán: A 2005. évi mikrocenzus fôbb szakaszai. Statisztikai Szemle, 84. évfolyam, 2006. 5–6. szám, 447-469.


[1] Jogelőd szervezete az 1867-ben a Földművelés-, Ipar-, és Kereskedelemügyi Minisztériumon belül elkülönített III/5. statisztikai szakosztály.

[2] A táblákat maga a ’Népszámlálás’ osztály őrizte[1], a hivatal levéltárába csak az ezredforduló táján, az osztály átszervezése után kerültek.

[3] A KSH Levéltára a 2007. évi XCVII. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításának értelmében került megszüntetésre.

[4] Személy és lakáskérdőív együtt, az interneten beküldött kb. 2 millió ívet nem számítva.

[5] Technikailag nem is a lakosság, hanem a számlálókörzetek 25%-áról volt szó, így több kisebb település egyáltalán nem is szerepel.

[6] A vonatkozó jogszabályok értelmében az adatokat csak a Központi Statisztikai Hivatal, valamint az állami népességnyilvántartás szervei használhatják, kizárólag statisztikai céllal.

[7] Az 1869-es népszámlálás adatairól utólagosan, 1878-1879-ben készítettek hasonló táblákat, ezek a KSH Könyvtára Kézirattárában találhatóak.

 

 

A blogbejegyzést írta: Türke Gábor

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: