Szüretelés a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gyűjteményeiben
“A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt,
félti, gondozza, mint gyermekét,
majd elérkezvén a várva-várt pillanathoz,
kellő tisztelettel kóstolja az új termést.”
(Hamvas Béla)
Amilyen áhítattal beszélt nagy filozófusunk a magyar borról, bortermelőkről, olyan lesújtóan vélekedett róluk Szekfű Gyula történész. Utóbbi szerint a magyar bortermelők lelki alkatából hiányzik a racionalitás, az üzleti érzék. A borukra nem úgy tekintenek, mint eladandó árura, hanem egy érzelmi, bensőséges viszony van köztük: inkább megisszák a felesleget, mintsem eladják. Nem törekednek a minőségre, inkább a mennyiségre, rosszul palackoznak, stb. Közben mégis abba hitbe ringatják magukat, hogy a magyar bor a legjobb a világon.
Melyiküknek volt igaza? Nem tisztünk állást foglalni a vitában. Az azonban bizonyos, hogy levéltárunk szinte kiapadhatatlan kincsesbánya a szőlő- és borkultúra rajongóinak. Bejegyzésünkben a magyarországi borkultúra elsődleges írásos forrásai közötti időutazásra invitáljuk Önöket, mely során kirajzolódnak a bor történetének gazdasági, társadalmi és statisztikai vonatkozásai.
♦
Böngészés a középkori forrásokban – Milyen bort ittak eleink? Ki volt a pohárnok?
Az Országos Levéltárban a „mohácsi vész” előtti időkből őrzött, több mint kétszázezres gyűjtemény számos oklevele megerősíthet bennünket abban a meggyőződésben, hogy a magyarság és a bor kapcsolata az „ősidőkre” nyúlik vissza. A középkori források keresésére két adatbázist ajánlunk: a középkori Magyarország digitális könyvtárát ill. a középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisát. (Röviden: MNL OL DL DF adatbázis.)
Amennyiben borral vagy szőlővel kapcsolatos iratot keresünk, érdemes a digitális könyvtárban kezdeni a keresést (ajánlott kulcsszavak: bor, borászat, szőlő, pohárnok, stb.). Az ott kigyűjtött információk segítségével (pl. keltezés helye, jelzet, stb.) folytathatjuk a kutakodást a DL-DF adatbázisban. Szintén eredményes keresést folytathatunk, ha az adatbázis Regeszta mezőjében az előbb említett kulcsszavakra keresünk.
Címereslevelek
Az oklevelek mellett szintén kiemelendő forrástípus a címereslevelek gyűjteménye. Galériánkban az Országos Levéltár gyűjteményeiben őrzött, szőlőre és borra utaló válogatott címereit tesszük közzé.
Újkor – Terméshozamok, összeírások, „abaúji szőlőhegyek”
A magyarországi szőlőbirtokok terméshozamára értékes források lehetnek a különböző, Magyar Kamara Archívumában, illetve a Helytartótanácsi Levéltárban őrzött összeírások, melyekkel részletesebben már foglalkoztunk korábbi, helytörténeti cikkünkben. Az egyházi tized beszedésére vonatkozó Regesta Decimarum (E 159) adatbázisában például a különböző települések terméseredményeire, és a beszolgáltatott bor mennyiségére lehet adatokat gyűjteni.
Szintén a Magyar Kamara Archívuma „Conscriptiones Portarum”( E 158) nevű fondjában találjuk az állami adó (dica) kirovásának céljából készült összeírásokat, melyek az 1529 és az 1774 közötti időszakot foglalják magukban. Fontos források találhatóak itt a Tokaj-Hegyaljai borvidékről, az „abaúji szőlőhegyekről” is, főleg az 1696-os évre vonatkozóan.
A borok királya, a királyok bora
A „borok királyáról”, a tokajiról külön fondokat is őrzünk. A kincstári levéltár E 696-os levéltári egységében többek között a Diósgyőr-Tokaj koronauradalom 17-19. századi úrbéri összeírásait találhatjuk dézsmafajták, községek és évek szerint.
A kora újkori borászathoz nyújthat még plusz információt Kőrösi György, a Rákóczi-uradalmak szőlőinspektorának iratai (E 183) (1630-1731). Kőrösi a XVII. század végén II. Rákóczi Ferenc borainak legfőbb inspektora, a fejedelemség idején ura főkomornyikja volt, később saját Zemplén megyei birtokain gazdálkodott. Az anyag nagy része a Kőrösi birtokain folyó gazdálkodás irányítása során keletkezett; levelek, kérvények, gazdasági följegyzések, összeírások, számadások, úrbéres kapcsolatokat érintő darabok.
A kicsit talán a feledés homályába merült erdélyi borvidékekről a Conscriptio Czirákyana (F 52), a félbe maradt 1819-20-as úrbéri összeírás adhat támpontokat. A tabellák a szőlősgazda nevét, a szőlő területét és az utána járó szolgálatot is tartalmazzák.
Családi gazdaságok
A szőlőtermesztés, borászat kutatásában talán még az összeírásoknál is fontosabb helyet foglalnak el a családi levéltárak. A Festetics család valamennyi uradalmának birtokgazdálkodási iratait tartalmazza a P 275-ös állag. A keszthelyi szőlészet számadásai, boreladási jegyzékek, bornaplók, szőlőváltságra vonatkozó iratok, terméskimutatások, hegytörvényekre utaló iratok maradtak fenn az utókornak, egészen 1682-től, de főként a 19-20. századból.
A híres ruszti borról az 1654-ben magyar nemességet kapott, Sopronban letelepedett, bajor eredetű Kolleisz család (P 2007 Kolleisz család, 1600-1878) levéltára őriz iratanyagot. A ma már Ausztria hírnevét öregbítő ruszti bor története is kutatásra érdemes, hiszen – ahogy Fényes Elek írta – „a tokaji és a ménesi bor után a legnemesebb magyar bornak tartatik”.
A hegyaljai és tokaji szőlőre vonatkozóan találunk továbbá információkat – a teljesség igénye nélkül – a Forgách család gimesi ágának, a Máriássy, Károlyi, Girincse, Melczer, Drucker család levéltárában is.
A családi szőlőbirtokok mellett borgazdaságokhoz kapcsolódó céhek (elsősorban a kádárok) tevékenységéről a Privilegia cehalia (E 166) ad leírást. (Igaz, csak a 19. századból, amikor a céhek már hanyatlásnak indultak.)
Összetűzés a hatóságokkal – „az önkényuralom kora”
A borászok és a hatóság korántsem felhőtlen viszonyáról a neoabszolutizmus iratai (is) tudósítanak minket. 1849-ben Windischgrätz, a császári haderők főparancsnoka katonái számára bor lefoglalását rendelte el, (D 29 a. 121. kútfő) ill. a hadsereg borellátásáról is olvashatunk (D 29 a. 48. kútfő).
Már a konszolidáció időszakából, 1850-es, 60-as évekbeli akták kutatása során büntetőügyekre bukkanhatunk: Stroigl György és Kappel Márton lakosok például nem vették figyelembe, hogy „Harkány községben a bormérés joga kizárólag az uraságot illeti”. Kappel Márton végül „15 ftra s a költségek visszatérítésére büntetendő, az összeg a harkányi község szegények pénztárába tétetni rendeltetett”.
A polgári kor (1867-1945) – „A professzionalizálódás kora”
A kiegyezést követő évtizedekre a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium Általános iratok (K 168) 1867-1888. évkörű iratait ajánlhatjuk az érdeklődőknek. Ennek 5. tételében maradtak fenn a magyarországi szőlészettel és borászattal kapcsolatos ügyek.
A Földművelésügyi Minisztérium Általános iratok (K 184) 1889-1944. évkörű irataiban, a borászati tételek több számon is futottak. Erről lásd a mellékelt, Oross András levéltáros által készített táblázatot. Oross András gyűjtésének köszönhetően az Országos Borászati Felügyelőség fondjában (K 197) történő eligazodás is lehetővé válik.
Az udvartartás tarcali és tokaji szőlőit igazgató Tarcali Udvari és Szőlészeti Kezelőség (Hofweinbergverwaltung Tarcal, I 39) iratanyaga is levéltárunkban található. 1894 és 1918 közötti számadásokat, továbbá kimutatásokat olvashatunk benne az 1916 és 1918 között a gazdaságban dolgoztatott, hadifoglyokra fordított költségekről.
A Miniszterelnökség Levéltárában az eleveltar.hu-n található adatbázis segítségével lehet keresni, a borra, szőlőre, filoxérára vonatkozó anyagra.
A Tanácsköztársaság Földművelésügyi Népbiztosság Szőlészeti és borászati osztályának anyaga teljes egészében mikrofilmen kutatható óbudai épületünkben. Tekercsszámok: 5420-5429 (X 67).
Milyen lehetett a magyar bor hírneve Európában? Mekkora volt rá a kereslet a nemzetközi piacon? A 19. század végén erős agrárius mozgalom mit tudott/akart tenni a magyar bor védelme érdekében? Még ha a háborús pusztítások meg is ritkították iratanyagát, a kérdés megválaszolásában segíthet a Kereskedelemügyi Minisztérium Levéltára. Az 1958-as, kissé már elavult repertórium itt érhető el, a számunkra érdekes Kereskedelmi szakosztály (1889-1901, K 230) Ipari és belkereskedelmi osztály (1889-1899, K 231) ill. a Külkereskedelmi hivatal Általános iratok (1933-1943, K 734) raktári jegyzékei csatolt Excel-fájlokban, az alábbi linkekre kattintva érhetők el: K230, K231, K 734.
A 19. század második fele a hazai polgárság „izmosodását” hozta magával. Több tízezer egyesület, társulat alakult. A borral, szőlészettel, vagy éppen a filoxéra-járvány megállítására megalakult, öntevékeny csoportok nevére a a polgári kori egyesületek adatbázisában lehet keresni. Ajánlott keresőszavak: bor, borászat, szőlő, szőllő, filoxéra, filoxera.
Levéltárunk Tervtára és Térképtára is rengeteg, magyar borkultúrára vonatkozó kincset rejt, kérjük, tekintse át a teljesség igénye nélkül összeállított képgalériánkat!
És ami 1945 után történt…
Ha kíváncsi, hogyan alakult a tokaji bor exportja a 20. században, milyen feltételei voltak egy 1946-os mustszállításnak, az Országos Levéltár ide vonatkozó iratairól készített segédletünket lássa itt. Az iratok között a bor és kommunizmus viszonyáról, az államosítás, export és a szövetkezetek témákban böngészhetünk.
A blogbejegyzést írta: Sunkó Attila – Török Ádám.
Külön köszönjük Künstlerné Virág Éva és Oross András segítségét!
Borítókép: Alma Mollemans Pestana, Palace Hotel
Aktakaland 